Ugrás a tartalomra

Újdonságok a Cnesa háza tájáról

Újdonságok a Cnesa háza tájáról

 Több újdonság is történt a magyarkanizsai Cnesa Oktatási és Művelődési Intézményben egy IPA-projektnek köszönhetően. Szanálják a színpad alatti terem deszkapadlóját és pincéjét. A mozi és színházterem elavult technikai eszközeit is megújítják.

Nagyban zajlanak a munkálatok a Cnesa pincehelyiségében. Megújul a helyiség deszkapadlója, valamint a beázott rész szanálása is megtörtént. A projektnek köszönhetően a színházterem új technikával bővül hamarosan.

Vörös Turu Anita, művelődéssel megbízott tanácstag, Magyarkanizsa KT: „Az előadóterem felújítása és a színpad technikai eszközeinek a beszerzése hozzávetőlegesen 50 ezer euróba került. A megvalósítást az Európai Unió támogatásával sikerült megvalósítani, Határon Átnyúló Együttműködési Program keretén belül.”

Az IPA-projekthez szükséges 15 százalékos önrészt a magyarkanizsai önkormányzat biztosította.

Fejsztámer Róbert, Magyarkanizsa polgármestere: „Mindig igyekszünk berakni konkrét, megfogható dolgokat is a projektekbe, így ezen a pályázaton belül most ennek a teremnek a padlózatának és magának a teremnek a felújítása is zajlik, másrészről egy fejlett hang- és fénytechnikai eszközbeszerzés is meg fog történni.”
Pannon RTV/Molnár Ádám

A jelenleg zajló munkálatok szeptember végére elkészülnek, az új technikai eszközök pedig az év végéig megérkeznek az intézményhez.

 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír
A közelgő európai parlamenti választásokról és a Vajdaságban, illetve Szerbia egyéb térségeiben valószínűleg június 2
Nem csak a magyarok számára lehet fontos, hogy az EP-ben vajdasági képviselő is jelen legyen