Ugrás a tartalomra

Új vezetőség, komoly tervek

Nagyobb figyelmet kapnak a polgárok panaszai a gunarasi helyi közösségben – Átszabták a költségvetést, de így is jut pénz számos jelentős tervre
Új vezetőség, komoly tervek

A közelmúltban lezajlott választást követően megalakult a gunarasi helyi közösség új tanácsa. A tizenkilenc tagból tizenhat gunarasi, kettő brazíliai és egy bogarasi. Az új összetételű tanács Kovács Csillát választotta meg elnöknek, és az alakuló ülést követően meghatározták az új irányelveket. Kovács elmondta, hogy a jövőben több teret és figyelmet szentelnek a lakosság panaszainak.

– Elsőként szeretném megköszönni a támogatást a tanácstagok és a választópolgárok részéről. A helyi közösség egyik fő feladata, hogy meghallgassa a polgárok panaszait, problémáit, és a lehetőségekhez mérten megoldja. Épp ezért hamarosan meghirdetjük, hogy mikor lesznek fogadóórák a helyi közösségben. Tervben van a falugyűlés visszaállítása is, természetesen ezzel kapcsolatban figyelembe kell venni a járványhelyzetet és az érvényben lévő korlátozásokat – mondta el az új tanácselnök, majd azzal folytatta, hogy a közelmúltban egy komoly változás történt a helyi közösség életében: a Komgrad Közvállalat átvette a vízszolgáltatást a helyi közösségtől. Emiatt az adó értékével növekedett az eddigi vízdíj, valamint az óradíj is számlázásra kerül.

– Fontos változás, hogy ezentúl havonta kell fizetni a vizet, és ennek kapcsán megemlíteném, hogy a jövő év elejétől a szemételszállítást is teljes mértékben a Komgrad fogja megvalósítani és megfizettetni. A közvilágítással az utóbbi időben egyre több probléma adódott, a vezetékek közé nőtt faágak és a transzformátorok amortizálódása miatt. A kiégett égők cseréjét helyben meg tudjuk oldani, de a transzformátorok cseréjét csak az áramszolgáltató tudja elvégezni. Azért fordulhat elő, hogy egyes részeken hosszabb ideig nincs közvilágítás, mivel ezek cseréjére elég sokat kell várni – számolt be Kovács Csilla, majd elmondta azt is, hogy a helyi közösség hamarosan nagyobb szerepet fog vállalni a temető fenntartásában. Az új tanács fő célja, hogy megtartsa az eddigi lendületet, és lehetőség szerint továbbfejlessze a falut – hangsúlyozta a tanácselnök.
A helyi közösség költésvetését az idei évben teljesen újra kellett tervezni. Erről már Kovács Viktor, a helyi közösség tanácsának tanácsadója számolt be, aki azt is elmondta, hogy erre elsősorban a források jelentős csökkenése miatt volt szükség.

– Az elmúlt évtizedben közel hasonló volt a költésvetés ütemezése, hiszen három bevételi forrása volt a helyi közösségnek: az állami pénzek, a helyi járulék és a vízdíjból származó pénzeszközök. Az idén a Komgrad átvette a vízszolgáltatást és ezzel együtt a vízdíj megfizettetését is. Így gyakorlatilag 4,5 millió dinárral csökkent a bevételi forrásunk, ezért kellett változtatni az eddigi költésvetési struktúrán. A változtatást viszonylag könnyen meg tudtuk valósítani, és terveink szerint több projektumot is meg tudunk valósítani – mondta el a tanácsadó, majd azzal folytatta, hogy az egyik ilyen a temető és a főutca közti járda kiépítése. A szükséges tervdokumentáció már elkészült, így jövő évben, a szép idő beköszöntével a munka is meg fog kezdődni. Emellett további komoly terveik is vannak – tudtuk meg Kovácstól.

– Vásárolni szeretnénk egy kisebb mikrobuszt, mivel igen aktív civil élet folyik a faluban, és a szervezetek tagjainak számos helyre el kell jutniuk. Ők ezt már korábban kérték tőlünk, és a mikrobuszt a helyi közösség és a civil szervezetek egyaránt tudják majd használni. Tervben van az iskola külső vakolatának teljes felújítása is, ezt a munkát előirányoztuk a jövő évi költségvetésben. Négyéves tervünk az egykori cipőgyár visszavásárlása a Pobeda birtoktól, valamint annak felújítása. Ez az épület több évtizede üresen áll és pusztul. Statikailag még mindig jó állapotban van, ezért szeretnénk felújítani, és munkahelyeket teremteni benne. Kis és közepes méretű cégekkel szeretnénk megegyezni, hogy jöjjenek ide Gunarasra, és a régi cipőgyárban kezdjék meg a termelést, munkahelyeket teremtve ezzel. Félig inkubátorházként is szolgálna, új és fiatal vállalkozások is helyet tudnak majd kapni benne. Ez egy négyéves terv, aminek az első része az épület visszavásárlása. Ebben az önkormányzat is a segítségünkre lesz – mondta el a tanácsadó, majd végezetül arról is szólt, hogy az állami földek bérbeadásából származó bevételből további földutakat szeretnének mart aszfalttal feltölteni. A Sicósoron ez már jól bevált, ezért azokat az utakat szeretnék feltölteni, ahol több szállás található, vagy forgalmasabbak.

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, L.J.
Többi hír
A közelgő európai parlamenti választásokról és a Vajdaságban, illetve Szerbia egyéb térségeiben valószínűleg június 2
Nem csak a magyarok számára lehet fontos, hogy az EP-ben vajdasági képviselő is jelen legyen