Ugrás a tartalomra

Turisztikai és infrastruktúra-fejlesztési kérdésekről döntöttek Magyarkanizsán

Turisztikai és infrastruktúra-fejlesztési kérdésekről döntöttek Magyarkanizsán

 Zömében a Magyarkanizsa községbeli intézmények 2021. évi munkajelentései szerepeltek a községi képviselő-testület ülésének napirendjén. Emellett két községbeli utat összekötő részletes szabályozási terv kidolgozásáról is döntöttek a képviselők.

A Magyarkanizsa községbeli intézmények jól teljesítettek az elmúlt évben az illetékesek szerint. A községi Vöröskereszt 100 önkéntessel dolgozott. A Szociális Védelmi Központ pedig 1951 eseten dolgozott, ebből 1749 esetet sikerült megoldani.

Ervin Beharović, képviselő, Szerb Haladó Párt: „Elmondhatjuk, hogy ezek az intézmények nagyon fontosak önkormányzatunk számára, hiszen bár egy kis önkormányzat vagyunk, minden egyes intézményünkről gondoskodunk, és számunkra minden rendezvény fontos. Ki kell emelnem azt is, hogy a járvány idején el voltak látva védőoltással és megfelelő orvosi felszereléssel.”
 

Elfogadtak egy határozatot is, amely egy önkormányzati és egy köztársasági besorolású út összekötő részének részletes szabályozási tervének kidolgozására irányul.

Pletikoszity Tibor, magyarkanizsai frakcióvezető, VMSZ: „Ez nagy jelentőségű két helyi közösségünk, Kispiac és Orom leendő összekötése szempontjából, ugyanis nagyban lerövidítené a távolságot a két település között. Ez pedig egyaránt hasznos a mezőgazdasági termelők, az ott lakók, illetve a jövőbeli gazdasági fejlesztések szempontjából is.”
 

Elfogadtak továbbá egy rendeletjavaslatot, ami egy ingatlan megvásárlását irányozza elő, idegenforgalmi céllal. Ez az ingatlan a magyarkanizsai wellness- és üdülőközpont részét képezné.

 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír
A közelgő európai parlamenti választásokról és a Vajdaságban, illetve Szerbia egyéb térségeiben valószínűleg június 2
Nem csak a magyarok számára lehet fontos, hogy az EP-ben vajdasági képviselő is jelen legyen