Ugrás a tartalomra

Támogatás a gazdáknak

Kétmillió dinár keretösszeg áll a termelők rendelkezésére Kishegyes községben

Kishegyes község mezőgazdasági termelői október 1-jétől pályázhatnak az önkormányzat által kiírt pályázatokra. Összesen 5 pályázat áll rendelkezésükre, amelyeknek a keretösszege 2 millió dinár. Sándor István, a községi tanács illetékes tagja arról számolt be lapunknak, hogy az önkormányzat egy mezőgazdasági alapot hozott létre, s ezen keresztül támogatja a termelőket.

– Az a célunk, hogy a legkisebb termelőket támogassuk pályázatainkkal. Azokat, akik nem rendelkeznek kellő jószágállománnyal vagy földterülettel ahhoz, hogy részt vegyenek a nagyobb volumenű pályázatokon. A tartományi és a köztársasági pályázatokhoz képest az elnyerhető összegek is kisebbek, és jellemzően valamiféle visszatérítésre irányulnak – mondta el Sándor, aki szerint ezek a támogatások is sokat jelentenek a kis gazdaságok számára.

Az idei első év még csak felmérő jellegű, ismerkednek a pályázók igényeivel, és lehetőség szerint a jövőben új elemekkel is bővítik a kiírást – tudtuk meg a tanácstagtól. A mostani körben 5 pályázati kiírás áll a termelők rendelkezésére.

– Pályázatot írtunk ki a piaci asztalok bérlésének társfinanszírozására. Ezzel azokat a bejegyzett termelőket szeretnénk segíteni, akiknek érvényes bérleti szerződésük van piaci asztalokra a község területén. Igénylőnként 5000 dinárt térítünk vissza, ami kisebb összegű bérletek esetén akár százszázalékos támogatást is jelenthet. Pályázatot írtunk ki szaporítóanyag beszerzésére is, ez elsősorban a szarvasmarha- és sertéstenyésztőket érinti. Az ő esetükben 12 500 dinárig téríti vissza az önkormányzat a vásárolt szaporítóanyag árát. Ez az összeg nem tűnik túl nagynak, de pl. 10 tenyészkoca esetében ez az egész évi tenyészanyag árát is kiteheti. Emellett pályázat jelent meg az állatorvosi szolgáltatások költségének társfinanszírozására is. A szaporítóanyagra kiírt pályázathoz hasonlóan erre vonatkozólag is az állatorvosnál beszerzett eszköz, szer, oltás stb. számlája alapján lehet pályázni. Pályázónként ez esetben is legfeljebb 12 500 dinárt térít meg az önkormányzat. A negyedik kiírásunk a zöldség-, gyümölcs- és szőlőültetvényekkel foglalkozó gazdaságokat érinti. A beszerzett eszközök után vagy nagyobb beruházásokra kaphatnak visszatérítést a gazdák, ha számla felmutatásával tudják igazolni az összeget. Ez a legnagyobb kerettel rendelkező pályázati kiírásunk, 1 millió 250 ezer dinárt irányoztunk elő. Az utolsó pályázati kiírásunk a biztosítási költségek részfinanszírozására vonatkozik. A tartománynál eleve lehet pályázni 40 százalékos visszatérítésre, az önkormányzat pedig további 40 százalékos térítéssel toldja meg. Tehát annak a termelőnek, aki az önkormányzatnál és a tartománynál is nyer támogatást, csak 20 százalék önrész kell a biztosításhoz – számolt be Sándor.

A mezőgazdászoknak szánt pályázati kiírások elsősorban a Vajdasági Magyar Szövetség nagymértékű politikai jelenlétének köszönhetők – mondta el lapunknak Kerekes Zoltán, Kishegyes község alpolgármestere.

– A VMSZ elkötelezett amellett, hogy támogassuk a mezőgazdasággal foglalkozó állampolgárainkat. Szeretnénk megkönnyíteni az életüket, és csökkenteni a kiadásaikat. Az önkormányzat által kiírt pályázatok is ezt az célt szolgálják – nyilatkozta az alpolgármester.

A község mezőgazdasági és falufejlesztési alapja pályázatainak kiírását hosszú jogi folyamat előzte meg – számolt be lapunknak Sárközi István, a községi képviselőt-testület titkára. A képviselő-testület márciusban hozott végzést az alap létrehozásáról, amely községi költségvetési eszközökből gazdálkodik. A pályázatokat szakbizottság fogja levezetni – mondta el Sárközi. A községben elfogadott iratokat a mezőgazdasági minisztérium is jóváhagyta, így lépésenként sikerült eljutni a pályázatok kiírásához. A titkár kiemelte, hogy a kiírások igényfelmérő jellegűek, és jövőre növelni fogják a keretösszeget, és a kiírásokat is az igényekhez igazítják.

 

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, L.J. (Fotó: Lakatos János)
Többi hír
A közelgő európai parlamenti választásokról és a Vajdaságban, illetve Szerbia egyéb térségeiben valószínűleg június 2
Nem csak a magyarok számára lehet fontos, hogy az EP-ben vajdasági képviselő is jelen legyen