Ugrás a tartalomra

Összefogás egy közösségi térért

A helyi intézmények közös munkaakciót tartottak Kishegyesen – Használható teret szeretnének létrehozni
Összefogás egy közösségi térért

Tegnap délelőtt a Nők Kishegyesi Fórumának épülete mögötti önkormányzati területen önkéntes területrendezési munkaakcióra került sor. A járványhelyzet miatt az akció csak korlátozott létszámmal zajlott, de részt vettek benne a kishegyesi helyi közösségnek, Kishegyes község önkormányzatának, a Kommunál Közvállalatnak, a Nők Kishegyesi Fórumának, a Kishegyesi Termelői Klubnak és a falugondnok-szolgálatnak a képviselői.

Az akció kapcsán Sándor István, Kishegyes község alpolgármestere arról számolt be lapunknak, szeretnék megelőzni, hogy az érintett területet az idén se lehessen használni.

– A női fórum székháza mögött található egy nagy kiterjedésű zöldövezet, amely alkalmas volna arra, hogy az egyesület egy-egy programjának helyszínt biztosítson. Az előző évben azonban a Covid-19 okozta járványhelyzet mindennemű programot ellehetetlenített, emiatt ez a terület sem volt kihasználva, valamint karbantartva oly módon, ahogy kellett volna. Ezért nagyon sűrű zöldövezet alakult itt ki, ami lehetetlenné tett minden tevékenységet. Ezt az idén szeretnénk megelőzni, ezért fogtunk össze. Ha komolyabb akciót nem is lehet szervezni, négy-öt fővel, kisebb önkéntes akció keretében megtehetjük azt, hogy szebbé varázsoljuk ezt a helyet – számolt be az alpolgármester, majd arról is szólt, hogy idővel, amikor megteremtődnek a kellő feltételek, akkor a női fórum, illetve a fórum keretében működő Ügyi csapat az adott területet ki tudja majd használni, és rendszeresen tudnak itt foglalkozásokat, eseményeket tartani.

Sándor István arról is szólt, hogy a mostani munkaakció az első, de mivel nagyobb létszámban a gyülekezés nem engedélyezett, ezért külön nem hirdették meg. Az önkormányzat, a helyi közösség, a termelők klubja, a női fórum, a falugondnok-szolgálat és a közvállalat részéről egy-egy személy vett részt az akcióban.

– Ez alkalommal megnéztük, hogy mit tudunk itt tenni annak érdekében, hogy a jövőben tiszta és rendezett helyszíne legyen a női fórum programjainak – fogalmazott az alpolgármester.

A munkaakció résztvevői megtisztították a területet az illegálisan szétdobált szeméttől, és összegyűjtötték az elszáradt növényeket. Ily módon előkészítették ezt részt a talajmunkálatokhoz és egy használható zöldövezet kialakulásához.

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, L.J.
Többi hír
A közelgő európai parlamenti választásokról és a Vajdaságban, illetve Szerbia egyéb térségeiben valószínűleg június 2
Nem csak a magyarok számára lehet fontos, hogy az EP-ben vajdasági képviselő is jelen legyen