A népművészetről szólt a szombat este Kishegyesen

A helyi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület tagjai és vendégegyüttesek mutatkoztak be a közönségnek tegnap az Anna-napi sokadalom részeként.
A Petőfi Sándor Művelődési Egyesület évek óta részt vesz a kishegyesi Anna-napok megszervezésében. Idén sem volt ez másképp. Az Anna-napi sokadalom alkalmával az egyesület legkisebbjei és az idősebb táncosaik is felléptek.
Patyerek Csaba, koreográfus, Rizgetős táncegyüttes, Kishegyes: „Különböző tájegységek táncait mutatjuk be, és tulajdonképpen kihívásnak számít, hogy minden egyes évben újabb és újabb tájegység egyéni táncaihoz nyúlunk és próbáljuk a lehető legjobban elsajátítani. Minden évben igyekszünk úgy válogatni, hogy egy kis magyarországi, utána egy erdélyi és esetenként egy-egy felvidéki táncanyaghoz is hozzányúljunk.”
A kishegyesiek heteken át készültek a sokadalomra.
Kolompár Miroslav, a Rizgetős táncegyüttes tagja: „A csapat igazából nagyon jó, hetente járunk próbára, hetente találkozunk. A próbán kívül is össze szoktunk járni, szerintem ez egy jó közönség, szóval elég jó.”
A helyiek mellett magyarkanizsai és bácsfeketehegyi együttesek is színpadra léptek a kishegyesi tűzoltóotthon melletti udvaron.
Kálmán Judit, Kishegyes: „Kislánykorom óta nagyon szeretem ezt az ünnepségsorozatot, most a lánykám táncol, most a kis unokámmal látogattunk ide ki, hogy megcsodáljuk őket.”
Az Anna-napokat 30 évvel ezelőtt szervezték meg először. Azóta egy egész hetes programsorozattá nőtte ki magát a rendezvény.
Kovács Károly, tartományi parlamenti képviselő, VMSZ: „Minden évben igyekszünk gazdag programot biztosítani a kishegyesieknek és a látogatóknak, valamint a vendégeinknek. Ez a program általában egy hétig tart, ez így volt idén is. Volt itt Tanyaszínház, Szőke Anna könyvbemutatója, tűzzománc csodáját is megtekinthettük, valamint szurkolhattunk az öreg fiúknak a kézilabda pályán, valamint számos olyan program volt, ami megmozdította a falu apraját nagyját.”
A programsorozat vasárnap este zárul.