Ugrás a tartalomra

Módosították Magyarkanizsa község idei költségvetését

Módosították Magyarkanizsa község idei költségvetését

 A KKT döntésére azért volt szükség, mert olyan nem tervezett projektek is megvalósultak a községben, mint például a Kispiac és Nosza közötti vízhálózat kiépítése.

A képviselők egyebek mellett elfogadták az oromi turisztikai, sport- és rekreációs központ rendezési tervét, továbbá több községi intézmény működéséről szóló jelentést, illetve jövő évi munkatervét. A Községi Képviselő-testület ülésén 36 napirendi pont szerepelt.

Pletikoszity Tibor, frakcióvezető, VMSZ, Magyarkanizsa: „Örvendetes hír, hogy a mezőgazdaságra szánt kiadásokat az idei évben is betartotta és megvalósította a község, tehát az, ami a mezőgazdasági termelőket érinti, tehát a legszükségesebb kiadásokban segíteni fog az önkormányzat, ahogy az eddigi években is történt ez. Ki kell emelni, hogy a Hulladéklerakó 27-ről 16 millió dinárra csökkentette a Kanizsa községtől kért hozzájárulást. A magyarkanizsai víztisztító kiépítésére 161 millió dinárt kell kiválasztani.”

 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír
A közelgő európai parlamenti választásokról és a Vajdaságban, illetve Szerbia egyéb térségeiben valószínűleg június 2
Nem csak a magyarok számára lehet fontos, hogy az EP-ben vajdasági képviselő is jelen legyen