Ugrás a tartalomra

A megerősödés éve volt a múlt év

A megerősödés éve volt a múlt év

A múlt év történéseit, eredményeit értékelte a Vajdasági Magyar Szövetség Nyugat-Bácskai Körzeti Szervezetének elnöksége. Pelt Ilona körzeti elnök, tartományi segédtitkár a következő nyilatkozatot tette:

– A 2020. év a megerősödés éve Nyugat-Bácskában, beért az elmúlt időszak munkája. Az év első felében megünnepeltük Zombor Város napját, sikeresen összegyűjtöttük a szükséges aláírásokat ahhoz, hogy önállóan induljunk a választásokon. A március és a június közötti időszak kimondottan a koronavírus elleni harcról szólt. Segítettünk a karanténban lévő, idős polgártársainknak. A Vigyázzunk egymásra! akció keretein belül csomagokat osztottunk a rászorulóknak, mintegy 100 idős emberhez jutattuk el nap mint nap a szükséges élelmiszereket, gyógyszereket Nyugat-Bácska területén. A kampány során bemutattuk az elmúlt négy év eredményeit, és megfogalmaztuk azokat a terveinket, amelyeket az elkövetkező időszakban fogunk megvalósítani. Folyamatban van a bezdáni színházépület megvásárlása és a felújításához szükséges tervdokumentáció kidolgozása, átadtuk a zombori Vera Gucunja Gyermekintézményhez tartozó Sulaver óvoda felújított épületrészét.

– Novemberben letettük a monostori vízgyár alapkövét, befejeztük a doroszlói vízhálózat felújítását, Apatinban irodát nyitottunk, ahol minden szerdán fogadónapot tartunk. A választási eredményeinknek köszönhetően megnövelhettük a képviselőink és a tisztségviselőink számát. Első ízben van köztársasági képviselője a nyugat-bácskai magyarságnak dr. Úri Emese személyében, tartományi szinten Dubacz Éva a képviselő, jómagam, Pelt Ilona pedig gazdasági és idegenforgalmi segédtitkárként képviselem érdekeinket. A zombori önkormányzatban dr. Goretić Vámoser Györgyi a frakcióvezető, Apatinban ezt a tisztséget Péter István tölti be. A hódsági képviselőházban Molnár Tihamér képviseli a magyar érdekeket. Ahogy a városi, úgy a községi tanácsban is vannak tanácsnokaink – hallottuk a körzeti elnöktől.

Pelt Ilona beszámolójában kitért arra is, hogy a VMSZ csapata bővült, fiatalítottak, ugyanakkor érett, tapasztalt politikusok vezetik és szolgálják a nyugat-bácskai magyarság érdekeit. – Nyitottak vagyunk minden kérésre és ötletre. Civil szervezetekkel, az egyházi vezetőkkel és a gazdasági szereplőkkel együtt, közösen, projektek által szeretnénk továbbra is fejleszteni térségünket – jelentette be. – Boldog új évet kívánok minden kedves polgárnak – zárta közölnivalóját Pelt Ilona.

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, LMT
Többi hír