Ugrás a tartalomra

A megbékéléshez el kell temetni az áldozatokat

Az 1944-es impériumváltás Magyarkanizsát is súlyosan érintette.

Itt is tömegével likvidáltak helyi magyarokat, akiket a városháza pincéjében gyűjtöttek össze, majd megkínozták és tömegsírokba vetették őket. A Nagytemetőben koszorúzással és alkalmi műsorral emlékeztek meg a helyiek az ártatlanul kivégzett áldozatokról, majd tiszteletüket tették az első világháborúban elesett katonák sírjánál is. Az emlékezés virágait Magyarkanizsa önkormányzata, a helyi közösség, a VMSZ és az MNT képviselői helyezték el. Forró Lajos, a Délvidék Kutató Központ alelnöke beszédében hangsúlyozta, a mai napig sem lehet tudni Magyarkanizsa vonatkozásában, hogy hányan estek áldozatul a megtorlások következtében.

Forró Lajos, alelnök, Délvidék Kutató Központ: „Tömegével hordták ki az embereket az előre megásott tömegsírokba, amelyeket be sem fedtek, csak mésszel öntözték le az embereket, hiszen mindennaposak voltak a szállítmányok. Ma sem tudjuk pontosan mennyi áldozat volt Magyarkanizsáról. Nyilván a tömegsírok feltárása mutathat majd számunkra pontos számokat, hogy ha egyszer eljön. Én nagyon remélem, hogy ezen az úton vagyunk, tehát a megbékélésnek a része lesz az, hogy eltemethessük az áldozatainkat, hiszen Magyarkanizsán is három jelöletlen tömegsírban fekszenek az áldozataink.”

 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír
A közelgő európai parlamenti választásokról és a Vajdaságban, illetve Szerbia egyéb térségeiben valószínűleg június 2
Nem csak a magyarok számára lehet fontos, hogy az EP-ben vajdasági képviselő is jelen legyen