Ugrás a tartalomra
2022.08.08 - 09:48

Megáldották az új kenyeret Keviben

Megáldották az új kenyeret Keviben

 Az esemény szervezője a helyi Móra István Művelődési Egyesület volt.

Ünnepi szentmisével kezdődött a hagyományos kenyérszentelő Keviben. A szentmisét követően lovaskocsisok felvonulásával folytatódott a falu egyik legnagyobb ünnepsége. Horti Aranka 1992-ben az első kenyérünnepen is részt vett.

Horti Aranka, Kevi: „Kocsis felvonulás az volt mindig, azon volt a hangsúly. A lányok el voltak helyezve házaknál, és úgy mentek kikérni őket. Az is nagyon szép dolog volt. Volt vőfély, aki kikérte a lányokat. A kocsisokkal volt zenekar, és akkor így mentek végig a faluba és szedték ki a lányokat.”

A helyi Móra István Művelődési Egyesület idén harmincadik alkalommal szervezte meg a kenyérszentelést.

Perpauer Attila, elnök, Móra István Művelődési Egyesület, Kevi: „Eleink is megszervezték. Egy kicsit másképpen. A kenyeret a régi időkben is megáldották, majd mulatságot szerveztek a nagygazdáknál. Mi annyiban módosítottuk ezt, hogy a kenyeret a plébános úr megszenteli, majd pedig utána egy kultúrműsorral, valamint egy kocsisfelvonulással ünnepeljünk.”

Az eseményen elhangzott, a hagyományok ápolása mellett fontos, hogy együtt lehet a közösség.

Burány Hajnalka, tartományi parlamenti képviselő, VMSZ: „Nagyon fontos, hogy a hagyományainkat ápoljuk. Kisebb közösségben meg inkább jelentősége van ennek, hiszen az emberek ezekhez az ünnepi alkalmakhoz tudnak kapcsolni fontosabb eseményeket. Nagyon fontos, hogy itt vagyunk, hogy együtt vagyunk. Ezt a szentmisét meghallgattuk, ami a léleknek balzsam.”

A felvonulást követően a művelődési műsorban felléptek a helyi és a környező falvakból érkezett hagyományápoló csoportok tagjai is.

 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír