Magyarkanizsa község legnagyobb vására a kispiaci

A hónap utolsó vasárnapján a szokásokhoz híven megtartották Magyarkanizsa község legnagyobb vásárát, a kispiacit. A hűvös idő ellenére árusból és látogatóból sem volt hiány.
Pannon RTV
A kispiaci vásáron szinte minden megtalálható, nem is véletlen, hogy ekkora népszerűségnek örvend. A környékbeli településekről rendre érkeznek látogatók.
Apczi Jenő, Magyarkanizsa: „Látom azt, hogy felhozatal van szépen. Sok az árus, kevés a vevő. Én azért bízok benne, hogy dél felé még többen fognak jönni, mint eddig, ahogy eljöttek a vásárlók.”
A játékoktól kezdve, a használati tárgyakon át, egészen a különböző növényekig minden kapható volt a kispiaci vásárban.
A bogarasi Zabos Erikánál szobanövények és kinti növények nagy választéka volt kapható.
„Most inkább a kint telelő növényeket keresik, esetleg azt, amit a temetőbe ki tudnak vinni, meg olyan növényeket, amit ajándékba el tudnak vinni. Orchideák, szobanövények.”
A kirakodóvásár mellett jószágvásár is várja ilyenkor az érdeklődőket.
Ótott Róbert tartományi mezőgazdasági titkárhelyettes az állattenyésztőket érintő támogatásokról nyilatkozott.
„Több mint 185 millió dinár került tartományi szintről ennek az ágazatnak a megsegítésére, farmi felszerelések támogatására, tenyészállatok vásárlására, és úgy gondolom, hogy ezt az ágazatot tartományi szintről a jövő évben is és az elkövetkező időszakban is erősíteni kell.”
A vásárra a Magyar Összefogás listáján szereplők és a Vajdasági Magyar Szövetség tagja is kilátogattak.
A vására a Magyar Összefogás jelöltje, Pletikoszity Árpád is ellátogatott, aki elmondta, hogy különböző újdonságokkal még színesebbé lehetne tenni az egyébként is közkedvelt kispiaci vásárt.
Pletikoszity Árpád, jelölt, Magyar Összefogás: „Akár különféle mezőgazdasági gépek bemutatójára is sor kerülhetne, mindamellett kulturális rendezvényeknek, eseményeknek idevonzásával akár még nagyobb tömeget vagy más korosztályokat is ide tudnánk csábítani.”
A vásár tehát a borongós, szomorkás idő ellenére is sikeresnek bizonyult.