Ugrás a tartalomra
2021.02.11 - 14:55

Komoly beruházások előtt

Kishegyes község kommunális közvállalata kénytelen volt átstrukturálni a tevékenységeit – Az elmaradt fejlesztéseket idén szeretnék pótolni
Komoly beruházások előtt

Kishegyes község területén a Kommunál Közvállalat felelős a különféle kommunális feladatok ellátásáért. A tavalyi zűrzavaros év az ő munkájukra is jelentős hatással volt. Kormányos Levente, a közvállalat igazgatója arról számolt be, hogy a koronavírus-járvány miatt több tervüket is módosítani kellett.
 

– A változtatások ellenére téli útkarbantartó szolgálatunkat jelentős mértékben tudtuk fejleszteni. Beszereztünk három hótolólapot, komplett mechanikai felszereléssel. Ezeket a meglévő traktorainkra tudjuk felszerelni, amelyekből a község mindhárom településén van egy. Igaz, hogy idáig a hótolólapokat még nem kellett használni, viszont jóval felkészültebben várjuk az esetleges havazást, mint az előző években. Emellett tavaly terveztünk több nagy volumenű beruházást is, mint például teljes vízhálózatcsere egyes utcákban, valamint a főhálózat kiépítése. Ezeket sajnos át kellett tennünk az idei évre. Tavaly nem tudtuk megvalósítani, de az idén mindenképpen realizálni fogjuk ezeket a terveket. A közvállalat fő tevékenységi köre a vízszolgáltatás, ezért igyekszünk a legtöbb eszközt abba visszafektetni. Fontos, hogy folyamatosak legyenek a fejlesztések a vízhálózaton, mert a legtöbb fogyasztót ez érinti – mondta el Kormányos, majd arról is szólt, hogy Kishegyesen a B3-as kút egy új furatot kapott, valamint épül a vadonatúj B1-es kút a Verbászi út végén. Ez a két új, nagy kapacitású kút jelentősen javítani fogja a vízszolgáltatást, de a közvállalat a kutak hálózatba kötését is tervezi. Ezáltal zavartalan lesz a vízszolgáltatás abban az esetben is, ha az egyik kút meghibásodna.

A tavalyi év rendkívüli feladatokat is adott a közvállalatnak. Folyamatosan dolgoztak a közterületek és közintézmények fertőtlenítésén. Ez sok energiát elvett a Kommunáltól, ezért bizonyos tevékenységeket át kellett szervezniük. A helyzettől függetlenül azonban a napi tevékenységek végzésében nem volt fennakadás – hangsúlyozta Kormányos.
 

Az idei tervek kapcsán az igazgató elmondta, hogy tanulva a tavalyi év kellemetlen tapasztalataiból, jelentősen szeretnék javítani a község temetőinek közbiztonságát.

– Azokban a községi temetőkben, amelyekben még nincs térfigyelő rendszer, telepíteni fogunk. Továbbá Kishegyesen, a Nyugati temetőben ki fogunk építeni szilárd útburkolatot egy hosszabb szakaszon. Szintén a Nyugati temetőre vonatkozóan elkészült egy új ravatalozó tervdokumentációja, és a szükséges építkezési engedélyeket is megszereztük. Az önkormányzat segítségével hamarosan ki fogunk használni minden elképzelhető pályázati lehetőséget, valamint tartományi és köztársasági szinten is folyamatosan követni fogjuk a pályázati lehetőségeket – fogalmazott Kormányos.

Az igazgató elmondta, hogy a közvállalatnak a vízhálózat fejlesztésére vonatkozóan is konkrét tervei vannak. Igaz, ez olyan nagy volumenű beruházás lesz, amelyet önerőből nem tudnak véghez vinni.

– A község mindhárom településére vonatkozóan megvan a teljes tervdokumentáció és a szükséges építkezési engedélyek a község vízhálózatának teljes cseréjére. Erre a beruházásra közel 7 millió euróra van szükség, ami akkora összeg, amekkorát önerőből sem az önkormányzat, sem a közvállalat nem tud biztosítani. Viszont köztársasági és tartományi pénzekből, pályázatok révén szert tehetünk a szükséges eszközökre. Folyamatosan követjük a pályázati lehetőségeket, és bizakodunk, hogy hamarosan megkezdődhet a munka – fogalmazott Kormányos.

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, L.J.
Többi hír
2021.02.26 - 08:32
Jégvédelmi rendszerek fejlesztése érdekében újabb 1,4 milliárd dináros kölcsön felvételéről hozott csütörtöki ülésén
A hatalom indokoltnak, az ellenzék meggondolatlannak tartja a vajdasági kormány költekezését