Ugrás a tartalomra
2014.12.26 - 07:24

Karácsony

Tegnap, karácsony böjtjének estéjén a világ minden pontján összegyűltek a keresztény egyházi közösségek, hogy Jézus születését ünnepeljék.

Sok ezer keresztény zarándok utazott szerdán Betlehembe Jézus hagyomány szerinti születési helyére, hogy ott ünnepeljen karácsony este. Fuád Tual jeruzsálemi latin pátriárka a hagyományoknak megfelelően a keresztény egyházi vezetők menetének élén vonult a betlehemi Születés Templomába, ahol az éjféli misét celebrálta.

A pátriárka a betlehemi éjféli misén békét kért Jeruzsálemnek, felszólította a Szentföldön élő zsidókat, muzulmánokat és keresztényeket, hogy egyenlőségben és kölcsönös tiszteletben éljenek együtt, és a Gázai övezet újjáépítését sürgette. Becslések szerint mintegy 70 ezer ember látogat el karácsonykor Betlehembe.

Belgrádban több százan vettek részt a Szent Antal templomban tartott ünnepi szentmisén, amit Stanislav Hočevar belgrádi érsek szolgáltatott. A misén részt vett Tomislav Nikolić szerb államfő is. Az érsek prédikációjában az élet szentségéről és az emberségesség fontosságáról beszélt. Karácsony napján pedig a fővárosi Krisztus Urunk templomban tartott ünnepi misét.

A budapesti Szent István-bazilikában Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek tartott éjféli szentmisét. A bazilika zsúfolásig megtelt. Jézus az igazi pásztor, aki az örök dicsőségből az elesett emberiség keresésére indul, hogy a vállán vigye haza az eltévedt bárányt – mondta Erdő Péter bíboros.

Többi hír
2022.04.03 - 10:18
A Nemzeti Vágta egyedülálló lovas ünnepünk, a magyar tradíciókra épülő kulturális és történelmi esemény.
Bunford Tivadar: Május 21-én a szabadkai lóversenypályán kerül megrendezésre az első futam – Akkreditált képzés készül a lovasoknak