Ugrás a tartalomra

Jó, ha ezekről tudnak a gazdák

Jó, ha ezekről tudnak a gazdák

Mezőgazdasági témákról tartottak lakossági fórumot Muzslyán.

Mezőgazdasági aktualitásokról, illetve a várható tartományi és a köztársasági szintű pályázatokról indítottak tájékoztató beszélgetéssorozatot a VMSZ mezőgazdasággal megbízott tisztségviselői. Lakossági fórumot tartottak tegnap este Muzslyán. Március végéig húsz magyarlakta településen tartanak ilyen összejöveteleket.

A Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület székházában Ótott Róbert tartományi mezőgazdasági titkárhelyettes tájékoztatta a helybeli és a környékbeli gazdákat arról, hogy milyen támogatásokra számíthatnak idén. „Az a célunk, hogy a magyar közegben a mezőgazdasági termelőket tájékoztassuk azokról a mezőgazdasági aktualitásokról, pályázatokról, lehetőségekről, amik őket várják, amik őket érintik és várják a 2024-es évben. Örülünk annak, hogy nagy számban jelen vannak a termelők. Érdeklődést mutatnak ez iránt, és ezért is járjuk a terepet. A terveink szerint közel húsz helyszínen fogunk az elkövetkezendő egy hónapban megjelenni és információkat átadni a termelőknek.”

A beszélgetésen a mezőgazdasági termelők, kertészek, jószágtenyésztők és méhészek vettek részt. Bálint János, méhész, Muzslya: „Pályázat nélkül nagyon nehéz előrehaladni, amint azt valószínűleg minden termelő tudja. Éppen valamelyik nap voltunk Ausztriában és Szlovéniában egy négynapos körúton, és néztük, a szlovénok hogy tudnak pályázni. Igen, ők EU-s tagok, de jó előre tudni, hátha mi is egyszer EU-s tagok leszünk. Ott is, aki pályázott, nagyon előrehaladt, és magas rangú méhész.”

A pályázásban a muzslyai gazdálkodóknak sokat jelent a falugazdász segítsége, aki heti három nap áll az érdeklődők rendelkezésére. Horváth Éva, falugazdász, Muzslya/Magyarittabé: „Itt van az év eleje, ilyenkor a termelők a gazdaságok felújításával keresnek fel. Ilyenkor fontos, hogy a vetéstervet cseréljük a gazdaságban. Hogy átellenőrizzük az adatokat, ami a parcellákat illeti. A területet, a kultúrát, és majd várjuk, hogy lehessen igényelni területalapú támogatást. Idén van olyan újdonság, hogy visszatérít az állam ötven dinárt literenként az üzemanyagra, amit felhasználnak a termelők.”

A következő napokban Tordán, Szentmihályon és Magyarcsernyén is lesz lakossági fórum.
 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír
 A magyarkanizsai Gyöngyszemeink Iskoláskor Előtti Intézmény központi épületében tartományi támogatásból megvaló
Csütörtökön ünnepeltük József Attila születésnapját, azaz a magyar költészet napját, 1964 óta ezzel az ünneppel adózu
Fehér Ferencre emlékezett az újvidéki magyarság