Ugrás a tartalomra

Indulhat az érdemi munka Magyarkanizsa községben

Indulhat az érdemi munka Magyarkanizsa községben
Magyarkanizsa községben is megalakult az új összetételű képviselő-testület és a Községi Tanács. Magyarkanizsa polgármestere továbbra is Fejsztámer Róbert marad, aki a terveket ismertette.

A 29 tagú testületben 20 mandátumot a Vajdasági Magyar Szövetség tudhat magáénak, 5 képviselőt delegált a Szerb Haladó Párt, a megmaradt négy helyen pedig a kisebb pártok és polgári csoportok osztoznak.

A Községi Képviselő-testület döntése szerint Magyarkanizsa polgármestere továbbra is Fejsztámer Róbert marad.

A polgármester kiemelte, továbbra is koalíciós partnerségben fogják irányítani az önkormányzatot és folytatják az eddig megkezdett munkát a község területén, azaz az infrastruktúra, az idegenforgalom és az intézmények további fejlesztését.

Fejsztámer Róbert, Magyarkanizsa polgármestere: „Ha csak az útinfrastruktúránál tartunk, vagy kezdünk pontosabban, akkor már szó volt a kerülőútról, ami összeköti majd a törökkanizsai hidat a zentai úttal. Szó volt a martonosi és adorjáni bekötőutak teljes felújításáról. A Csantavér-Orom közötti út kiépítéséről, a Ludas és Kispiac közötti út szélesítéséről és javításáról, nagyon sokan használják. Hogy ha továbbugrunk eggyel, az intézményeink felújításánál szó volt arról, hogy végre a martonosi általános iskola is sorra kerül, ez egy hatalmas nagy beruházás.”

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír
A napokban a kivitelező elkezdte a földmunkálatokat a Petar Gorčić utcában, és onnan haladnak tovább a település más
Megkezdődtek az előkészítő munkálatok