Ugrás a tartalomra

Ifjúsági otthont és játszóteret építenek

Ifjúsági otthont és játszóteret építenek

Tanácsválasztásra készülnek a bánáti Magyarcsernyén. A polgárok november 15-én voksolhatnak a kilenctagú testület jelöltjeire. Eddig 11 tagja volt a tanácsnak, amelyben mostanáig a Vajdasági Magyar Szövetség képviselői alkották a többséget. Ez alkalom a számvetésre és a jövőbeni tervek előrevetítésére is.

Magyarcsernye alig tíz kilométerre fekszik a román határtól, és egyben a legkisebb közép-bánáti községnek a székhelye. Lakosainak száma ezer alá csökkent. A faluban élők többsége magyar nemzetiségű.

– Ami a befektetéseket és az együttműködést illeti a különböző civil szervezetekkel, gazdag négy évre tekintünk vissza. Kiemelném, hogy igen szoros kapcsolatot építettünk ki a civil szervezetekkel, ami nem csak az anyagi támogatásban nyilvánul meg, hanem a pályázatokkal kapcsolatos szakmai segítségben is. Sikerült felújítanunk a járdát a magyarcsernyei helyi közösség épülete és a templomunk előtt is. Sikeres faluszépítési akciókat szerveztünk évről évre és önkéntes munkával rendbe hoztuk a temetőt és környékét. Hosszú idő után felújítottuk a határ menti utakat is. A jövőbeli tervekre vonatkozóan kiemelt helyen szerepel a ravatalozó felépítése, az új ifjúsági otthon felújítása, a napokban pedig elkezdték a munkálatokat az új falusi játszótér létrehozásán – mondta Tóth László tanácselnök.

A helyi Ady Endre Művelődési Egyesület a faluban talán a legaktívabb egyesület. Mintegy száz tagjuk van, az óvodásoktól és iskolásokon keresztül a szép korúakig. Jelenleg a színháztermük felújításán szorgoskodnak.

– Különböző sikeres pályázatokból és önkéntes munkával újítjuk fel a művelődési egyesület színháztermét. Az új székeket a magyarkanizsai Oktatási-Művelődési Intézet ajándékozta. Az eddigi faszékek kényelmetlenek és hidegek voltak, úgyhogy éppen ideje volt lecserélni őket. A szőnyeget önerőből szereztük be. Az egyesületben három néptánccsoport működik, negyven gyerekkel. Már régen volt ennyi tagja a tánccsoportnak. Hetente tartunk próbákat. Készítjük a karácsonyi műsort, amelynek végén minden évben, csomagokat osztunk a gyerekeknek – mondta Hódi Judit, az Ady Endre Művelődési Egyesület elnöke.

A Roham labdarúgóklub kerek jubileumra készülődik: 2022-ben lesz száz éve annak, hogy megalakult a vidék talán első labdarúgó-egyesülete. Jelenleg két csapatuk versenyez: az ifjúsági (U16) és a felnőtt csapat.

– A magyarországi Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával nyertünk kétmillió forintot a stadion öltözőjének és mellékhelyiségeinek a felújítására. A rekonstruálás hamarosan elkezdődik, tehát novemberben és decemberben valósul meg. Az öltözőkben kicseréljük a csempéket, gipszlapokat rakunk a plafonra. Újrameszelünk, kicseréljük az ajtókat és az ablakokat. A támogatás összegébe ennyi fér bele, de a munkálatok folytatása céljából továbbra is pályázni fogunk – hallottuk Tanók Tamástól, a Roham labdarúgóklub elnökétől.

A járvány nagy megpróbáltatások elé állította a magyarcsernyei közösséget is. Az időseknek talán most a legnehezebb. A nyugdíjas-egyesületnek kétszáz tagja van. Közülük 60-70 olyan személy, aki egyedül él, vagy képtelen ellátni magát. Radics Klára, a csernyei nyugdíjas-egyesület pénztárosa szerint az elmúlt időszakban fontos volt a helyi tanács segítsége, és bíznak abban, hogy ha a legidősebbek megint nehéz helyzetbe kerülnek, akkor számíthatnak a segítségre.

A faluban az egyedüli megélhetési lehetőséget a mezőgazdaság jelenti. Ezért nem véletlen, hogy a magyarcsernyei gazdák rendszeres és sikeres pályázói a Prosperitati Alapítványnak.

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, K.I. (Fotó: Kecskés István)
Többi hír