Ugrás a tartalomra
2022.07.29 - 17:02

Helyi járulék bevezetését tervezi Topolya község

Helyi járulék bevezetését tervezi Topolya község

 Erről tartanak szeptemberben népszavazást Karađorđevón, Topolyán és Pacséron.

Egyebek között erről döntöttek Topolya község képviselő-testületének mai, rendes ülésén. Emellett a kommunális hulladék begyűjtéséről és tárolásáról szóló intézkedést, valamint a mezőgazdasági földek bérbeadásával kapcsolatos programot is elfogadták. Idén a község területén 115 hektár szántót adnak majd bérbe nyilvános árverés útján.

Szatmári Adrián, Topolya polgármestere: „A 17. testületi ülésen elfogadták a kommunális hulladék begyűjtésével és tárolásával kapcsolatos határozatot. Ennek a határozatnak az értelmében továbbra is a Komgrad Közvállalat végzi a kommunális hulladék begyűjtését, míg a kommunális hulladék tárolását és szelektálását a Regionális Hulladéktároló végzi majd. Azonban 2025. január elsejétől ennek a határozatnak az értelmében már elsődleges szelektálást kell végeznie a háztartásoknak is. Ennek a határozatnak az értelmében a hulladék begyűjtése során tilos a hangos bemondónak a használata és itt elsősorban a fém, valamint az alumínium begyűjtésére gondoltunk.”

 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír
2023.09.25 - 08:09
Az emberi élet felbecsülhetetlen: ha egyet is megmentünk egy intézkedéssel vagy rendezvénnyel, már akkor is sokat tet
Színes programkínálattal várja a látogatókat Újvidéken a Közlekedési Kiállítás