Ugrás a tartalomra

Halasítás a Topolyai-tavon

Halasítás a Topolyai-tavon

 Több mint két tonna kétnyaras ponttyal gazdagodott ma a Topolyai-tó halállománya. Szatmári Adrián, Topolya polgármestere elmondta, hogy ebben az évben 990 ezer dinárt irányoztak elő halasításra, és ebből két és fél tonna kétnyaras pontyot vásároltak.

Szerinte a sporthorgászat a község idegenforgalmi kínálatának máris egy nagyon fontos része, a jövőben pedig méginkább az lehet. Küszöbön a fürdési idény.

Ami a strandot illeti, a topolyai polgármester elmondta, hogy a tervek között szerepel a strandrész rendezése, melynek keretében az első mólót szeretnék teljesen felújítani. A többi mólót kisebb javításokkal még alkalmassá lehet tenni a küszöbön álló idény kihívásaira. Szatmári Adrián kiemelte, készül az autóskemping is. Eddig már odavezették az áramot és a vizet, elkészült a recepciónak szánt beléptetőkapu és az illemhely is. A polgármester azt is elmondta, hogy nagyon sok autó parkol a parthoz egészen közel, a napozókat, pihenőket is zavarva időnként, ezért szeretnék majd a jövőben elválasztani azt a részt.

 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír