Ugrás a tartalomra

Halasítás összefogással

Adánál 300 kilogramm egynyári pontyot telepítettek a Tiszába
Halasítás összefogással

Az adai I. és II. helyi közösség, valamint Ada község önkormányzatának összefogásával kedden 300 kilogramm egynyári pontyot engedtek a Tiszába, a strandon. A halivadékok 150.000 dinárba kerültek, amit az önkormányzat és a helyi közösségek képviselőinek jelenlétében engedtek a vízbe a Vajdasági Horgászszövetség munkatársai. Az elmúlt évben az adai I. helyi közösség kezdeményezte a halasítást a helyi közösség napja alkalmából, amelyet minden májusában megrendeznek. Ezúttal május 20-án lesz az I. helyi közösség napja, és ennek keretében bonyolították le kedden a tiszai halasítást is.

Bárány Attila, a I. helyi közösség tanácstagja, aki egyben a Mohol Horgászegyesület elnöke is, elmondta, hogy a halasítást az I. helyi közösség indítványozta, ehhez csatlakozott az adai önkormányzat és a II. helyi közösség is.

– A Tiszában vissza kellene állítani a ciánmérgezés előtti halállományt, ez még mindig nem történt meg, ezért folyamatosan halasítunk. Most 300 kilogramm pontyot engedünk a Tiszában. Ezenkívül halasítást végeztünk a Budzsák-tavon is, amelybe szintén 300 kilogramm ponty került. A tavat feltöltöttük vízzel és alkalmassá tettük a horgászatra. Most egynyaras pontyokat telepítettünk a Tiszába. Ezek egyedenként 200-tól 700 grammosak, bízunk benne, hogy jó közegre találnak nálunk, a mi folyószakaszunkon – nyilatkozott Bárány Attila.

Lajkó Szilvia, az I. helyi közösség tanácsának elnökhelyettese kiemelte, hogy a polgárok figyelmét igyekeznek a környezetük megőrzésére irányítani, és a halasítás is ezt a célt szolgálja.

– Ezért indítottuk el az előkert rendezési programunkat, illetve támogatjuk a horgászegyesületünket, és itt, a Tisza mentén kiemelt jelentőségű odafigyelni az élővízre. Az, hogy az idén ilyen összefogással valósul meg a halasítás az külön példaértékű, és szerintem követendő a környező községek számára – mondta Lajkó Szilvia.

Tóbiás József, Ada község képviselő-testületének elnöke szintén a halasítás környezetvédelmi jelentőségét hangsúlyozta az akción.

– A környezetvédelem szempontjából a halállomány helyreállításának kísérlete nagyon fontos számunkra, ezért hosszú távon szélesebb összefogással, közösen az önkormányzattal, a helyi közösségekkel, a horgászegyesületekkel és a horgászokkal reális esélyt látok arra, hogy ez létre is jöjjön – közölte az adai képviselő-testület elnöke.

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, csin
Többi hír