Ugrás a tartalomra

Fokozatosan szépül a magyarkanizsai Szent Őrangyalok Templom

Fokozatosan szépül a magyarkanizsai Szent Őrangyalok Templom

 Befejeződtek a külső vakolási munkálatok a magyarkanizsai Szent Őrangyalok Templom épületén. A következő projekt a templom festése lesz. A felújítást Magyarkanizsa önkormányzata, az egyház, valamint a hívek adományaikkal közösen finanszírozták.

Tavaly a Szent Őrangyalok Temploma épületének belső vakolási munkálatai zajlottak, idén pedig sor kerülhetett a külső munkálatokra. A magyarkanizsai önkormányzat és a helyi egyházközség között kiváló az együttműködés. Az önkormányzat folyamatosan tudja támogatni az egyházat.

Fejsztámer Róbert, polgármester, Magyarkanizsa: „Ezeknek a pályázatoknak az éves keretösszege nagyjából 1,8 millió dinár körül mozog, ezt az összeget bocsátjuk az egyházközségek részére nyilvános pályázaton keresztül és most a templom kapcsán az egy 700 ezer dináros beruházás, melyből 400 ezer dinárt az önkormányzat biztosított.”

A felújításon kívül más változás is történik a templomban, a helyi plébános búcsút vesz az egyházközségtől. Zapletán Géza esperes plébános 1984 novemberében került a Szent Pál templomba, majd 2008-tól a Szent Őrangyalok Templomában is tevékenykedett: „Sok év telt el azóta, amióta ide érkeztem, csaknem 37 esztendő és ez idő alatt természetesen nagyon sok mindent megéltem, de azt kell mondanom, hogy inkább szépet és jót, mert már az első években megtapasztaltam a hívek ragaszkodását, összefogását, bármilyen vállalkozásba is kezdtünk általában támogattak.”

Fejsztámer Róbert elköszönt Géza atyától, aki ezentúl a szabadkai Munkás Jézus kertvárosi plébánián teljesít majd szolgálatot.

 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír