Ugrás a tartalomra

Falunap és templombúcsú Tordán

Falunap és templombúcsú Tordán

 Az előrejelzések ellenére az időjárás kedvezett a tordaiaknak, akik templombúcsút és a falunapot ünnepelnek a hétvégén.

A bánáti faluban immár negyven éve a két ünnepet együtt tartják, a május 16-hoz, Nepomuki Szent János napjához közelebb eső hétvégén.

Szombaton újra megtelt a Nepomuki Szent János plébániatemplom. Az ünnepi szentmise után a fiatalok alkalmi műsort mutattak be a templomban, amely az idén egy jelentős jubileumot ünnepel.

Masa Tamás, plébános, Torda: „Hálát adunk azért, hogy ez a templom 175 évvel ezelőtt fölépülhetett, és azóta is Istennek legyen hála, egész jó állapotban van, használható istentiszteleti célokra. A hívőközösség együtt tud benne ünnepelni és sok szép lelki élményt tud nyújtani az itt élő hívőközösségnek. Ennek kapcsán, ahogy megszoktuk már, vendég atyák is érkeznek, vendégpapok a környékből, akik együtt fognak ünnepelni velünk.”

Az elvándorlás és az országban történt tragikus események közepette nem volt könnyű egy kis közösség számára megszervezni egy nagyszabású rendezvényt.  

Kovács Elvira, alelnök, Vajdasági Magyar Szövetség: „Torda nagyon jó példája annak, hogy ha a közösség összetart, bármennyien is vannak, van itt jövő, van elképzelés. Amíg keresztelőket, illetve esküvőket terveznek a faluban. És a civil szervezetek együttműködése, az aktivitás bizonyítja, hogy meg lehet maradni. S abban reménykednek mindannyian szerintem az elszármazottak családtagjai is, hogy talán még vissza is jönnek, akik az elmúlt időszakban mégis elhagyták a falut.”

Az ünnep alkalom arra is, hogy megemlékezzenek az ősökről. Így megkoszorúzták az első tordai telepesek emlékkeresztjét, az első és a második világháborúban elesett tordaiak emlékhelyeit, valamint a falu közismert személyeinek az emléktábláit.  

Dobai János, tanácselnök, Torda HK: „220 éve annak, hogy az első templom és az első iskola is felépült, szemben a mostani templommal. 225 éve annak, hogy befejeződött Torda újratelepítése, amely 1776-ban kezdődött és 1798-ban fejeződött be, és 1798-ban kapta vissza Torda újból a Torda szerződéses településnek a nevét.”

A vadászotthon udvarában bemutatták a falu első sütödéjét és kemencéjét, a régi tordai községháza épületében pedig megnyílt a tűzoltók irodája, az első Begaszentgyörgy községben.  

Barna Edvin, parancsnok, Községi Tűzoltó Szövetség, Begaszentgyörgy: „Összesen a község területén 250-nél több tűzoltó van. A legnépesebb, a legtöbb tűzoltó a tordai és a toráki egyesületben van. Nem hiába esett Tordára a választás, hogy itt nyissuk az irodát, mivel községünk legaktívabb egyesülete a tordai egyesület.”

A búcsúk egykor tömegesebben voltak, de most is megsokszorozódott a falu lakossága. A főzőverseny, a zenei fellépések ezúttal is összehozták a magyarságot.  

Matyis József, Torda: „Jöttek Magyarországról is meg vidékiek is. Több csapat van itt, akikkel nagyon jóban vagyunk, jó viszonyt ápolunk. És én gondolom, hogy ezt még fenn tudjuk tartani, vagyis fenn kellene tartani még sokáig. Hátha majd tán fordul ez a helyzet, hátha fordul ez a világ.”

 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír
A közelgő európai parlamenti választásokról és a Vajdaságban, illetve Szerbia egyéb térségeiben valószínűleg június 2
Nem csak a magyarok számára lehet fontos, hogy az EP-ben vajdasági képviselő is jelen legyen