Ugrás a tartalomra

Elfogadták a Magyarkanizsa 2023-as költségvetését

Elfogadták a Magyarkanizsa 2023-as költségvetését

 Ülésezett a községi Képviselő-testület

A 2023-as költségvetés elfogadása volt a legjelentősebb döntés Magyarkanizsa Község Képviselő-testületének ülésén. Emellett a köztársasági kormány felé indítványt fogadtak el a horgosi vasútállomás használatának átruházásáról is. Továbbá személyi kérdésekről is döntöttek.
 

Az ülés fő témája a 2023-as költségvetés volt. A tervezés kiindulópontja az idei költségvetés volt, aminek a várható megvalósulása 88 százalékos lesz. Ez alapján a jövőre tervezett 1 milliárd 80 millió dináros büdzsé reális összegnek tekinthető az illetékesek szerint. Pletikoszity Tibor, magyarkanizsai önkormányzati frakcióvezető, VMSZ: „Nagyobb eszközöket láttunk elő a mezőgazdaság támogatására, az útkarbantartásra, az egészségház autóparkjának fejlesztésére. Lesz sportfejlesztés is, valamint az egyházak és a kultúra támogatására is fordítunk eszközöket. Továbbra is szeretnénk folytatni a nyílászárók cseréjének támogatását a lakosok körében, ami idén is nagy érdeklődést váltott ki. A helyi közösségeknek összesen 62,8 millió dinár van előlátva, az általános és középiskoláknak 85 milliót.”
 

Az ülésen elfogadták a Komunalac Kommunális Szolgáltató Közvállalat középtávú üzletstratégiai és fejlesztési tervét, valamint a 2023-as évre vonatkozó üzletviteli programját. Továbbá a Tisza Menti Vízművek 2023-as üzletviteli programját is megszavazták. Beharović Ervin, magyarkanizsai önkormányzati képviselő, SZHP: „Elfogadták az új árjegyzéket a bérelhető helyiségeket illetően, az alábbi intézményekben, a Regionális Kreatív Műhelyben és a József Attila Könyvtárban is. Minden napirendi pontot elfogadtunk.”
 

Az ülésen továbbá elfogadták, hogy a magyarkanizsai Regionális Szakmai Pedagógus-továbbképző Központ megbízott igazgatója Jerasz Anikó lesz, aki Varjú Potrebity Tatjanát váltja a poszton.

 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír