Ugrás a tartalomra

Együttműködés az energiahatékonyság területén

A csehországi Olomouc küldöttsége látogatott az önkormányzatba

Kétnapos látogatásra érkezett Szabadkára Olomouc polgármestere, Antonin Stanek, valamint alpolgármestere, Pavel Urbašek. Maglai Jenő, Szabadka polgármestere a találkozót követő sajtótájékoztatón elmondta, a város vezetősége aktív a nemzetközi együttműködés élénkítése terén is.

– Olomouc egyike az első városoknak, amelyekkel Szabadka együttműködési megállapodást írt alá. Az elmúlt néhány évben talán kicsit kevésbé volt intenzív a két város közötti együttműködés, ezért döntöttünk most a személyes találkozó mellett. Nagyon sok lehetőség van a közös munkára a kultúra, az oktatás és a gazdasági együttműködés területén is. Ez a találkozó a megvalósulása azoknak a lépéseknek, amelyeket a nemzetközi együttműködés felélénkítése terén szeretnénk tenni. A múlt héten Szeged polgármesterével, Botka Lászlóval tárgyaltam – mondta Maglai.

Antonin Stanek kiemelte, a partnerségről hasonlóan gondolkodik a két város, és örömét fejezte ki, hogy bár csak fél éve polgármester, de a szabadkai az első külföldi hivatalos kapcsolatfelvétele.

– Szabadka meghívta a vállalkozóinkat a gazdasági vásárra, elsősorban az energiahatékonyság terén tevékenykedő vállalataink kapnak meghívást, hiszen ezen a téren mindkét település nagyon érdekelt. Emellett jártunk a Szabadövezetben is, s úgy vélem, hogy az élelmiszeripar, a feldolgozás terén itt is lehetnek érdekeltségeink. Beszéltünk a tömegközlekedésről, az idegenforgalmi lehetőségekről, a diákcsereprogramokról, ahol elsősorban a műszaki, építőipari és pedagógusi szakmákban történhetne együttműködés. Olomouc kiemelkedik az élelmiszeripar és a gyógyszeripar terén, és építőipara is említésre méltó – magyarázta a polgármester.

Maglai hozzátette, Szabadka sokat tanulhat a cseh várostól, amely harmad akkora, mint a mi városunk, viszont kétszer akkora költségvetésből gazdálkodik.

– A tudás és a technológia az, amit át kell emelnünk ahhoz, hogy Szabadka egy lépéssel mások előtt járjon az Európai Unióhoz való csatlakozási folyamatokban. Az infrastruktúra fejlesztése és az energiahatékonyság terén nagyon sokat tanulhatunk Olomouctól – tette hozzá Maglai.

Szerző (Forrás)
tm, Magyar Szó
Többi hír
A közelgő európai parlamenti választásokról és a Vajdaságban, illetve Szerbia egyéb térségeiben valószínűleg június 2
Nem csak a magyarok számára lehet fontos, hogy az EP-ben vajdasági képviselő is jelen legyen