Collegium Hungaricum Belgrádban – a magyar és a szerb kultúra közötti párbeszéd színtere
Négy hónapja nyílt meg Belgrádban a Collegium Hungaricum, a szerb fővárosban élőket azóta már kiállítással, tanácskozással és klubesttel várta a magyar intézet. Kedd este a Vajdasági Magyar Szövetség belgrádi szervezeténél mutatkozott be az intézmény, hogy még több embert meg tudjon szólítani.
Belgrádi Magyar Intézetet, azaz a Collegium Hungaricumot július 1-jén nyitotta meg Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Tomislav Nikolić szerb köztársasági elnök.
Feladata, hogy otthont teremtsen a magyar és a szerb kultúra közötti párbeszédnek, hogy összegyűjtse, megőrizze és gyarapítsa a magyar és a szerb kultúra közös értékkincsét. Dezső János igazgató szerint egyre többen látogatják rendezvényeiket.
„Elsősorban a szerb publikumnak készülnek ezek a programok, de természetesen nem feledkeztünk meg és nem feledkezhetünk meg az itt élő magyarokról. Belgrádban a statisztikai adatok szerint 1800 magyar él, akik magyarnak vallották magukat. Szerveztünk nekik egy magyar klubot, havonta egyszer találkoznak, kulturális tartalmat is adunk az eseményhez.”
A Vajdasági Magyar Szövetség belgrádi szervezete már akkor felvette a kapcsolatot a Collegium Hungaricum dolgozóival, amikor még csak a nyitást tervezte az intézet – hangsúlyozta Nebojša Marjanović, a VMSZ fővárosi elnöke.
„A belgrádi tevékenységük egy része – ami a vajdasági szervezeteink tevékenységétől különbözik – az éppen arra irányul, hogy a szerb–magyar barátság erősítésén dolgozunk a kultúrán keresztül is.”
A Collegium Hungaricum ősztől rendszeresen szervez programokat – közölte az intézmény kulturális titkára, Kubinyi-Prodanović Adrienn. „November 6-án nyílik Makovecz Imre grafikáiból egy kiállítás, ami november végéig látogatható az intézetben. Ezt követi majd decemberben Dormán László fotóiból egy kiállítás.”
Decemberben több hangversennyel is készülnek. A belgrádi Collegium Hungaricum Magyarország belgrádi nagykövetségének kulturális szolgálataként működik. A világ 21 országában összesen 24 ilyen jellegű intézmény létezik.