Ugrás a tartalomra
2016.10.03 - 09:00

Betyárnap Ludason

Ma tartották Ludason a hagyományos Betyárnapot. Az eseményen a lovak és gazdáik egyebek mellett amatőr és profi fogathajtásban, valamint számos egyéb ügyességi programban is megmérettethették magukat. Éhen sem maradt senki, hiszen a Betyárnapon főzőversenyt is rendeztek.      

Fogathajtás, lovaspóló, ügyességi játékok és kirakodóvásár – ezek a programok vonzották a résztvevőket és a látogatókat a helyi vásártéren megtartott Ludasi Betyárnapok rendezvényre. Szalai Eszter, Hajdújárás: „Azért jövök mindig el, mert lelkileg feltöltődöm. Annyi jó ember van ebben a faluban. Én itt nőttem fel és nagyon sok ismerősöm van. Mindig van valami közös téma, amiről beszélgetni tudunk.”

Valkovics János, Horgos: „Minden évben ki szoktunk jönni a lovak miatt. Ilyenkor ebédelünk egy jó, bográcsban főtt birkapaprikást, nagyon szeretjük.”

A rendezvény egyedi élményt nyújt a lovasok számára, hiszen ritkán van alkalmuk különböző ügyességi játékokban összemérni tudásukat. Pátyerkó Adrianna, Mohol: „Mostanában elég ritkaság az ilyesmi, itt mindenki bemutathatja, mit tud. Érdekes, nevetünk egymáson és saját magunkon is.”

A lovas programok mellet a főzőverseny is igen jelentős pillanata a Ludasi Betyárnap rendezvénynek. Idén 51 főzőcsapat nevezett be a versenyre. Jenei László, Palics: „Készültünk szalonnával, kürtös kaláccsal és marhapörkölttel. Nem tudom, melyik lesz a nyerő, de valamelyik majd befut.”

A Ludasi Betyárnap egy családias rendezvény, mely a gyerekeknek és a felnőtteknek egyaránt felhőtlen szórakozást nyújt – véli Aladics Tibor, a ludasi helyi közösség közgyűlésének elnöke. „Közösség-összetartó ereje van. Ahogy látjátok, az ismerősök ilyenkor találkoznak, és megfeledkezve a mindennapi problémákról, egy kicsit pálinkázgatnak, majd kóstolgatják a bográcsban főtt dolgokat. Megpróbálnak itt egy szép napot eltölteni.”

Szervezők, résztvevők, lovasok, látogatók és szakácsok – mindannyiuk egybehangzó véleménye szerint Ludas egy újabb sikeres rendezvénynek adhatott otthont.

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír
2022.04.03 - 10:18
A Nemzeti Vágta egyedülálló lovas ünnepünk, a magyar tradíciókra épülő kulturális és történelmi esemény.
Bunford Tivadar: Május 21-én a szabadkai lóversenypályán kerül megrendezésre az első futam – Akkreditált képzés készül a lovasoknak