Ugrás a tartalomra

Arzénmentes víz Királyhalmán

Beindult az ivóvízkezelő-üzem – a vízgyár Ludast és Hajdújárást is ellátja majd

Hosszú évek óta küzdöttek a királyhalmiak az ivóvíz minőségével, melynek igen magas az arzénkoncentrációja. Néhány évvel ezelőtt a Vízművek és Csatornázási Közvállalat egy kísérleti projektum keretében egy, Szerbiában egyedülállónak számító berendezést, azaz egy ivóvízkezelő-üzemet helyezett próbaüzembe, melynek köszönhetően a helyi lakossághoz arzénmentes vizet tudtak eljuttatni. Most, hogy végre befejeződött a királyhalmi vízgyár engedélyeztetési folyamata, tegnap beindíthatták az ivóvízkezelő-üzemet, mely Királyhalom mellett a környékbeli falvak lakosságát is ellátná tiszta ivóvízzel.

Katona Róbert, a helyi közösség közgyűlésének elnöke mindenkinek megköszönte a munkáját, aki részt vett a projektumban, s mint kiemelte, nagyon sokat jelent ez a vízgyár a falunak, hiszen Királyhalmán szélsőségesen magas a víz arzéntartalma, azaz nagyjából 200 mg fölé volt tehető ez az érték.

– Remélem, a következő lépés a vízhálózat bővítése lesz és akkor elmondhatjuk majd, hogy nemcsak a lakosság 33 százaléka lesz rácsatlakozva a vízhálózatra, hanem a háztartások szinte egésze.

Maglai Jenő polgármester is örömét fejezte ki, hogy ez a projektum végre megkapta a használati engedélyt és eljutott abba a fázisába, hogy a falu is használni tudja.

– Az önkormányzat előtt jelentős kihívás áll, hiszen az üzem kiépítése és használatba helyezése csak az első lépése volt annak, hogy Királyhalmán, illetve Hajdújárás és Ludas település felé is bővíteni tudjuk a hálózatot, hiszen itt Mérgessel és Tavankúttal egyetemben nincs vízvezeték-hálózat. Az önkormányzatnak és a Vízműveknek a következő időszakban ezen kell majd dolgoznia, s talán nem is a meglévő vezetékeket kellene bővíteni, hanem egy ehhez hasonló vízgyárat kellene azokon a településeken is beüzemelni, ahol nincs kiépítve a hálózat.

A polgármester elmondta még, a királyhalmi ivóvízkezelő üzem egy 400 ezer eurós beruházás, melynek felét a Vízművek, másik felét pedig külföldi támogatók állták.

Szerző (Forrás)
liv, Magyar Szó
Többi hír