Ugrás a tartalomra

A zombori magyarság megmutatta erejét

A Vajdasági Magyar Szövetség videóban köszöntötte a polgárokat a városnap alkalmából
A zombori magyarság megmutatta erejét

A Vajdasági Magyar Szövetség még 2019-ben és 2020-ban színvonalas művelődési műsorral ünnepelte Zombor város napját. A sajnálatos járványügyi helyzet miatt úgy döntöttek, hogy az idén Pribilla Attila segédpolgármesternek, a VMSZ zombori helyi szervezete elnökének, videóra felvett ünnepi köszöntőjével emlékeznek meg a jeles alkalomról.

 

Pribilla beszédében egyebek mellett a következőket hangsúlyozta:

„A múlt év nagyon nehéz volt sokunk számára, sok embert veszítettünk a járvány miatt, ezért mindent meg kell tennünk, hogy mielőbb legyőzzük a vírust. A város volt már hasonlóan nehéz helyzetben, 1831-ben kolera-járvány ütötte fel a fejét. Zombornak már abban az időben is nagyon fejlett egészségügyi szolgálata volt, ezért sikerült elkerülni, hogy minden lakott települést elérjen a járvány. Így is kb. 1000 ember, főleg fiatal és gyermek esett áldozatul. A járvány legyőzésének emlékére a Szentháromság téren obeliszket állítottak fel, a katolikus egyház, az ortodox egyház és a zsidó hitközség közös erőfeszítései nyomán.

A mostani, márciusban meghirdetett járványhelyzetben a zombori egészségügy megmutatta erejét, több más várossal ellentétben, itt sikerült alacsonyan tartani a fertőzöttek számát, minden rászoruló a legmagasabb szintű egészségügyi ellátást kaphatta meg. A zombori Egészségház által szervezett oltás is kitűnő szervezettséggel és a polgárok nagy érdeklődése mellett zajlik jelenleg is.

A Vajdasági Magyar Szövetség a kihirdetett szükségállapot első napjától önkéntesek segítségével kivette részét a Covid–19 elleni harcból. Az aktivistáink lelkesen járták a terepet, csaknem 100 idős és rászoruló polgárunknak segítettünk nap mint nap. Bizakodásra okot adó és jövőbe mutató tény, hogy közösségeink ereje a nehézségek idején is megmutatkozik, az összefogás szüntelenül jelen van soraikban. Nekünk az a feladatunk, hogy ezeket a közösségeket összefogjuk, az együttműködés körét bővítsük és az eddiginél is hatékonyabban érvényesítsük a vajdasági magyarság érdekeit. Előző munkánknak és ennek is köszönhetően a VMSZ kiemelkedő eredményt ért el a választásokon, háromról ötre növeltük tanácsnokaink számát és hosszú idő után első ízben van képviselőnk is a belgrádi parlamentben.

Büszkén mondhatjuk el, a város a koronavírus járványhelyzetben sem állt le a fejlesztésekkel, több megkezdett projektet sikerült befejezni (…) Terveink között szerepelnek az infrastrukturális fejlesztések, további utak felújítása és a megfelelő minőségű ivóvíz biztosítása minden polgár számára a zombori önkormányzat területén. Kiemelném ezen célok sorában a Béreg és Nákófalva közötti négysávos gyorsforgalmi út kiépítését (…) Nyugat-Bácska magyarsága az idők során megélt és túlélt minden nehézséget, háborút, betegséget, migrációt. A kereszténységbe vetett hitünk, közösségeink életereje segítette népünket a megmaradáshoz, ezen a Duna-menti tájon. Mi nap mint nap mindent megteszünk annak érdekében, hogy ez még nagyon sokáig így is maradjon” – hallható a videóban.

A városnapi beszéd teljes egészében megtekinthető a Nyugat-Bácska portál YouTube-csatornáján: https://www.youtube.com/channel/UCRZkJ1ogDOG7RmDp₇Ev0Hw

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, LMT