Ugrás a tartalomra

A zökkenőmentes iskolakezdésben bíznak

A zökkenőmentes iskolakezdésben bíznak

 Bíznak abban, hogy zökkenőmentesen indul a 2020/2021-es tanév - nyilatkozta Vicsek Annamária a Szabadkai Magyar Rádiónak.

A köztársasági képviselő elmondta, hogy az iskolák kötelesek voltak kidolgozni azt az operatív tervet, amely szerint most elindítják a tanévet. Kiemelte: különösen az elsősök esetében bíznak abban, hogy közvetlen kapcsolat tud majd kialakulni, illetve rendes osztálytermi oktatás valósulhat meg a gyakorlatban.

Mint mondta, a gyerekek és a tanárok is egy új szokás- és szabályrendszert kell, hogy kialakítsanak, hiszen csak ez lesz a módja, hogy sokáig fenntartható legyen az a rendszer, ami most bevezetésre kerül.

Vicsek Annamária, köztársasági parlamenti képviselő, Szerbia: „Azok a gyerekek, illetve azok a korosztályok, meg azok az esetek, amikor nem megoldható az osztálytermi oktatás, mert nagy létszámú osztályokról van szó vagy pedig a járványügyi helyzet az adott településen a jelen pillanatban éppen olyan, ott pedig a távoktatásnak a bevált, tavasszal gyakorolt módszerével fog ez zajlani, és ebben óriási segítséget nyújt a magyar oktatás számára a Magyar Nemzeti Tanács, illetve a Pannon Rádió és Televízió, amely az órákat felvételezi és már most ettől a héttől kezdve is lehetőség lesz arra, hogy a tévés órákat is kövessék a gyerekek.”

 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír
A napokban a kivitelező elkezdte a földmunkálatokat a Petar Gorčić utcában, és onnan haladnak tovább a település más
Megkezdődtek az előkészítő munkálatok
Amint a szép idő beköszöntött, a gunarasi helyi közösség területén megkezdődtek a falurendezési munkálatok.
Feltöltötték az út menti részeket, rendezik a labdarúgópálya környékét