Ugrás a tartalomra

Zenta és a tartomány további együttműködéséről egyeztettek

Zenta és a tartomány további együttműködéséről egyeztettek

 Jelenleg a zentai önkormányzat a helyi önkormányzati titkárságnál 11 már megvalósított és 2 folyamatban lévő pályázatban érdekelt.

Zentára látogatott Aleksandar Sofić, a Tartományi Regionális Fejlesztési, Régióközi Együttműködési és Helyi Önkormányzati Titkárság titkára, valamint Egeresi Sándor segédtitkár, akik Czegledi Rudolffal, Zenta község polgármesterével tárgyaltak a további együttműködésről. Jelenleg az önkormányzat a titkárságnál 11 már megvalósított és két folyamatban lévő pályázatban érdekelt, amelyek összértéke közel 870 ezer euró. A titkárság vezetői Topolya, Magyarkanizsa és Zenta után is tovább járják a vajdasági önkormányzatokat. Egyeztetnek a jövő feladatairól, és az eszközbeszerzésekről szóló pályázatokról is. Zentán elhangzott, a titkárság fontosnak tartja az európai régiókkal való együttműködés fejlesztését is.

Czegledi Rudolf, polgármester, Zenta: „Zenta azon községek közé tartozik, aki sikeresen vett részt eddig ezeken a pályázatokon, hiszen van szerb-magyar IPA pályázatokon nyertes pályázatunk, van szerb-román IPA pályázatokon való részvétel, vannak direkt pályázataink, mint például a Europe for Citizens, ami direkt az uniónál történt pályázatok, tehát ebben néztünk utána, hogy még nagyon sok pályázat van, ahol még talán együtt tudunk működni és még sikeresebb projekteket hozni ezáltal Zentára. A másik téma a Tartományi Fejlesztési Ügynökség lehetőségei voltak, hiszen ehhez a titkársághoz tartozik ennek az ügynökségnek a működése, és megtárgyaltuk, hogy itt milyen közös projekteket tudunk megvalósítani. Itt is vannak lehetőségek, amit eddig talán szerényebben tudtunk kihasználni, de bízunk benne, hogy a jövőben, itt is főleg a külföldi beruházások idevonzásával nagyobb teret tudunk biztosítani községünk fejlesztéséhez.”

 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír
A közelgő európai parlamenti választásokról és a Vajdaságban, illetve Szerbia egyéb térségeiben valószínűleg június 2
Nem csak a magyarok számára lehet fontos, hogy az EP-ben vajdasági képviselő is jelen legyen