Ugrás a tartalomra

Ünnepelt a tiszakálmánfalvi magyarság

Ünnepelt a tiszakálmánfalvi magyarság

A tiszakálmánfalvi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület a hétvégén ünnepelte fennállásának huszadik évfordulóját. A gazdag művelődési műsorral színesített ünnepségen átadták a vendégfogadóvá átalakított és felújított harangozóházat, valamint elhelyezték egy közösségi kemence alapkövét is.

A felújított harangozóházat ünnepélyes szalagátvágással adta át rendeltetésének Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, Kiss Gyula, az újvidéki városi képviselő-testület tagja, Milánovity Ottília, a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület elnöke és Magyar Zsolt, a helyi Magyarok Nagyasszonya-templom plébánosa, aki egyúttal meg is szentelte az épületet, melyben elhelyezett egy feszületet is.

— A felújított objektum a Katolikus Kör épülete, az úgynevezett harangozólakás. A Katolikus Kör tulajdonában lévő ingatlan egy hosszú épület, eddig csak a nagyobb termeket használtuk, ahol a színpad található, valamint a kis- és a nagyterem. A létesítmény része a harangozólakás is, mely most a támogatásnak köszönhetően megújult — emelte ki lapunknak Milánovity Ottília, a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület elnöke. — A felújított épületrészben húsz szálláshely van kialakítva, melyet az egyházi és a művelődési egyesület közösen használ majd. A harangozólakás vendégfogadóvá alakításának célja, hogy az egyház és a művelődési egyesület, amikor olyan rendezvényeket és közösségi találkozókat szervez, amelyekre távolabbról vagy külföldről érkeznek vendégek, el tudja szállásolni őket. Másrészt amikor tábor jellegű rendezvényeink vannak, tehát néptánctábor, kórus- vagy egyházi találkozó, akkor is el tudjuk itt helyezni a vendégeinket.

A továbbiakban a szálláskapacitások bővítése érdekében a kisterem feletti tetőtér beépítését is tervezi az egyesület — tette hozzá Milánovity Ottília. Az újonnan kialakított vendégszobák Magyarország Kormányának és az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával valósultak meg, a beruházás értéke megközelítőleg 30 000 euró.  A rendezvényen megjelent dr. Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár, őt és kíséretét már ebben az újonnan kialakított vendégszobában szállásolták el a szervezők.

Az egész napos programsorozat keretében elhelyezték az alapkövét egy közösségi kemencének is, melyet a megépítése után közösségi találkozók alkalmával használnak majd. Az alapkövet Búza Zsolt, Baks polgármestere, a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület vezetősége és Magyar Zsolt, a helyi Magyarok Nagyasszonya-templom plébánosa helyezte el.

— Tiszakálmánfalva a magyarországi Bakssal ápol testvértelepülési kapcsolatot, a két település által aláírt kulturális együttműködési szerződés alapján támogatjuk egymást a művelődési rendezvények megszervezésében. Ennek jóvoltából egy közös pályázatnak köszönhetően Tiszakálmánfalván közösségi kemence kiépítését irányoztuk elő, az ünnepségen ennek az alapkövét le is raktuk, melybe időkapszulát rejtettünk — mondta el a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület elnöke.

Az ünnepségen a magyarországi Geszt település képviselői is megjelentek. Tiszakálmánfalva névadója, Tisza Kálmán, a magyar történelem leghosszabb ideig folyamatosan hivatalban levő kormányfője Geszten született. A két település baráti kapcsolatot épített ki, Geszt polgármestere, az ottani iskola igazgatónője és a Tisza család hagyományát ápoló kör tagjai is eljöttek, a közeljövőben pedig tervezik egy együttműködési szerződés aláírását.

— Az elmúlt két évtizedben lélekszámban megapadtunk, életerőben talán megerősödtünk. Ezt bizonyítja ez a tiszakálmánfalvi program is. Nemcsak a mai, hanem az is, amit több mint egy évtizede alkalmam van végigkövetni és látni — hangsúlyozta a rendezvényen Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke. Hozzátette, ez az ünnep is egy újabb lépés elsősorban a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület létesítményének vonzóbbá és gazdagabbá tétele felé, de ezen túlmenően az itteni magyar közösség egészének irányába is.

A tiszakálmánfalvi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület két évtizedes évfordulója alkalmából szervezett ünnepség az egyesület és a környékbeli települések kézimunkacsoportjának kiállításával indult, majd gazdag művelődési műsor következett, volt kórus-, népzene- és néptánctalálkozó, majd táncház is. A rendezvényen a diákok évzáró ballagási műsort tartottak, felléptek a ballagó óvodások és az általános iskola 8. osztályos tanulói. A szombati ünnepnapot aratóbállal zárták, vasárnap pedig a helyi Magyarok Nagyasszonya-templomban ünnepi szentmisét mutattak be.

Szerző (Forrás)
Hét Nap, Kartali Róbert
Többi hír