Ugrás a tartalomra

Uniós csatlakozásról, környezetvédelemről

A VMSZ-nél tett látogatást az LMP delegációja – a jövőben tovább mélyítenék az együttműködést

Szombaton Szabadkára látogatott Schiffer András, a magyarországi LMP frakcióvezetője és a párt egy kisebb delegációja, akiket Pásztor István, a VMSZ elnöke fogadott. Mint a találkozó után tartott sajtótájékoztatón elhangzott, Schiffer Andrást és delegációját első ízben fogadták a VMSZ székházában.

Pásztor István elmondta, az LMP megalakulását követően nem sokkal már kapcsolatba lépett egymással a két párt, s a kapcsolattartás az idő múlásával egyre erősebb lett.

- A mai látogatás plusz apropóját az április 6-i választás is hangsúlyosan aláhúzza. A VMSZ álláspontja az, hogy akik állampolgárságot szereztek, azok regisztráljanak és vegyenek részt a magyarországi választásokon. Ebben a kampányidőszakban a Jobbikot leszámítva nyitottak vagyunk minden magyarországi párt irányába, akik érdeklődést mutatnak, hogy találkozzanak velünk és elmondják a véleményüket, de nem kívánunk direkt politikai kampányt folytatni, illetve nem szeretnénk, ha direkt pártpolitikai kampány szervezésére és bonyolítására kerülne sor itt Vajdaságban. Ebben a tekintetben örömmel mondhatom el, hogy teljesen megegyezik az álláspontunk Elnök úrral, de ez a sajtótájékoztató kiváló alkalom arra, hogy Schiffer úr elmondja, mi az, amit az LMP képvisel, illetve mik azok az üzenetek, amiket el kíván mondani a potenciális vajdasági szavazóknak.

Pásztor István még hozzátette, az LMP-vel megállapodtak abban is, hogy a következő hetekben szakpolitikai szinten megpróbálnak továbblépni az együttműködés elmélyítésében, a környezetvédelem, valamint az uniós csatlakozás szempontjából fontos kérdésekben és egyéb területeken is.

Schiffer András elmondta, nagyra értékelik azt, amit az elmúlt években a VMSZ a vajdasági tartományi törvényhozásban és Belgrádban végzett. Az LMP elnöke úgy fogalmazott, az a korrekt, kiszámítható és mérsékelt politika, amit a VMSZ folyat, garanciája lehet annak, hogy a magyarság megmaradjon a Vajdaságban és mindenképpen figyelemfelhívó az egész Kárpát-medence magyarsága számára.

- Az LMP számára kifejezetten fontos az, hogy valamennyi külhoni magyar szervezettel kialakuljon egy intenzív kapcsolat, melyben a magyarországi párt, jelen esetben az LMP, inkább kérdez és tudakozódik, és próbálja megtudni azt, hogy mire van szükségük a külhoni magyar szervezeteknek. Mi nem szeretjük azt, hogy ha Budapestről próbálják megmondani, hogy mi a jó a külhoni magyarságnak. Nem titok, hogy kölcsönösen érdeklődtünk és tájékoztattuk egymást a két választási kampány várható fejleményeivel kapcsolatban. Az LMP nem kívánja, hogy a magyarországi kampány elárassza a külhoni magyar lakta területeket, ugyanakkor a dolgunk az, hogy a választójogokkal élni kívánó magyar állampolgárokat tájékoztassuk arról, milyen választási lehetőségük van.

Az LMP elnöke még hozzátette, tejes mértékben a helyi közösségek önrendelkezési szabadsága mellett állnak, de hogy az autonómia mit jelent, nem Budapestről kell megmondani, hanem amit a vajdasági magyar politikai szervezetek autonómiai igényként megfogalmaznak, s itt kitüntetett szerepe van a VMSZ-nek, azt kívánják támogatni a magyarországi politikában és az Európai parlamentben is, ahol az LMP európai pártcsaládja egy frakciószövetséget alkot az Európai Szabad Nemzetek Szövetségével, vagyis a regionalista pártokkal.

A találkozón szóba került a szerb csatlakozási folyamat, melynek kapcsán Schiffer kiemelte, ennek pozitív hozadéka máris érezhető a két ország között, ugyanakkor aggodalmát fejezte ki, hogy Szerbia egy hátrányos pozícióban lévő országként vajon mennyire tud ellenállni olyan kísértéseknek, mint a GMO, illetve a termőföldforgalom ügyében mit tud kiharcolni magának. Mindez szorosan összefügg azzal, hogy a magyar közösségek hogyan tudnak hosszú távon fennmaradni a szülőföldjükön. Reményét fejezte ki, hogy a szerb politikai életben kialakul egy olyan álláspont, amelyik védi a termőföldet a spekuláns befektetőktől és kiáll a különböző GMO vetőmagot forgalmazó cégekkel szemben. Schiffer András példamutatónak nevezte, hogy tavaly sor került a két köztársasági elnök, azaz Tomislav Nikolić és Áder János közös főhajtására, így a magyar politika is szembenézett azzal, hogy a magyar hatóságoknak micsoda felelősségük van, s a szerb politikai elit is talán szembenéz azzal, hogy a kollektív bűnösség elvét milyen véres, megtorló módon alkalmazták. Hozzátette, fontos, hogy ezeket a traumákat feldolgozzák az egyes nemzetek és a különböző politikai csoportok ne egymás heccelésére használják fel.

- Ma van Magyarországon a Tiszai élővilág emléknapja, 2000-ben ezen a napon történt az a Tiszai ciánszennyezés, ami egészen idáig szennyezte és irtotta ki a Tisza élővilágát. A VMSZ felé is ajánlottunk egy partnerséget abban, hogy a Kárpát-medencei különböző szervezetek együttesen álljanak ki annak érdekében, hogy a Kárpát-medence vízgyűjtő területén ne jöhessenek létre olyan beruházások a jövőben, amik gyakorlatilag a megmaradást teszik kockára az egész Kárpát-medencében. Ebben a tekintetben a vajdasági magyarok és a magyar Alföld egyaránt kiszolgáltatott helyzetben van és mindenképpen erősítené a pozíciónkat Európában is, ha ez nem kizárólag zöld szervezetek tiltakozása lenne, hanem politikai és kisebbségi szervezetek is kiállnának annak érdekében, hogy legyen egy teljes tilalom a ciántechnológiára – emelte ki Schiffer.

Szerző (Forrás)
s.l., Magyar Szó
Többi hír
A következő éveket is a Szerbia és Magyarország közötti kiváló kapcsolatok továbbfejlesztése, fontos projektumok megv
Noha a megalakult szerbiai kormány előtt számos kihívás van, a VMSZ új elképzelések kivitelezésére számít
A minap megalakult Szerbia új kormánya, ennek kapcsán Vicsek Annamáriával beszélgettünk, aki az elmúlt 8 évben az Okt
Annamária nyolc évig töltötte be az Oktatási Minisztérium államtitkári posztját