Ugrás a tartalomra

Újabb építkezések Belgrádban

Hamarosan megkezdődik a metró építése
Hamarosan megkezdődik a metró építése

Az új belgrádi városvezetés megalakulása óta, azaz tíz hónapja számos újdonságot vezettek be, többek között az idén szeptembertől minden óvodában, napköziben ingyenes lesz az oktatás, ugyanakkor a diákok számára is a városi költségvetésből állják a tankönyvek költségét. A főváros városvezetése által megkezdett újdonságokról Vesna Vidović polgármester-helyettes, a Szerb Haladó Párt magas beosztású tisztségviselője beszélt a Vajdasági Magyar Szövetség Belgrádi Városi Szervezetének meghívására a csütörtök esti lakossági fórumon.

Nebojša Marjanović, a VMSZ belgrádi városi szervezetének elnöke rámutatott arra, hogy immár a második mandátumban az SZHP-vel koalícióban tesznek azért, hogy Belgrád élhetőbb város legyen. Ezért is tartották fontosnak, hogy a városvezetés legfontosabb tisztségén levő személyt hívják meg vendégként. Kiemelte, a meghívást valójában Aleksandar Šapić polgármesternek küldték el, aki elfoglaltsága miatt nem tudott eleget tenni a meghívásnak, ezért azt javasolta, hogy a felmerülő kérdésekre a helyettese válaszoljon.

Vesna Vidović sorba vette a főváros legnagyobb projektumait. Mindenekelőtt rámutatott arra, hogy a város rohamosan fejlődik, az eddigi legnagyobb projektummal, a Belgrád Víziváros megépítésével számos változásra lehet számítani. A hallgatóság arról is tájékoztatást kapott, hogy például a villamos-hidat hamarosan eltávolítják, új híd épül helyette, ami majd föld alatti alagútban csatlakoztatja a forgalmat, mégpedig a Közgazdasági Kar és a Stefan despota út között. A város legjobban vérző sebe a közlekedés, hiszen szinte egész naposakká váltak a közlekedési dugók. Erre lesz megoldás a metró. Egyelőre az építkezőhely kialakítása folyik, hogy hamarosan kezdődhessen az első metróvonal alagútjának fúrása és az állomások bejelölése. A városi tömegközlekedésben is változások várhatók, hiszen a jegyek megfizettetése nem volt túl sikeres az elmúlt években. A jegybeolvasó rendszer üzemeltetőjével a tervek szerint a város felbontja a szerződést, és újabb megoldás után kutat. Az autóbusz-pályaudvar átköltöztetése is folyamatban van, és a belgrádi vásártér is új helyre költözik. Elkészült már a projektum, miszerint az új helye Surčinban, a Nikola Tesla Repülőtér közelében lehet. Ám a polgármester-helyettes szavai szerint ennek megvalósítására egyelőre várni kell.

Vesna Vidović rámutatott arra is, hogy Belgrád szeretne lenni az EXPO 2027 világvásár házigazdája, hiszen ez jelentős infrastrukturális, de gazdasági lehetőséget is hozna nemcsak a város, de az egész ország számára. Erre a címre jelöltette még magát az amerikai Minnesota, a tájföldi Phuket, az argentin San Carlos de Bariloche, és a Belgrád legnagyobb konkurensének tartott spanyolországi Malaga.

A lakossági fórumon számos kérdés felmerült, többek között a kerékpárutak, járdák, parkolóhelyek hiánya, a közlekedésbiztonság, az egészségházak működése és állapota, valamint a szennyvíztisztítás. A lakosság számának növekedésével ugyanis megnőtt a szennyvíz mennyisége is.

Az est vendégeként Jaksa Róbert, a környezetvédelmi minisztérium államtitkára rámutatott, hogy Belgrádban összesen 5 szennyvíztisztító telep megépítését tervezi a minisztérium, ezek közül a legnagyobbnak a munkálatai már az idén megkezdődnek, mégpedig Novo Selóban. Ez a szennyvíztisztító telep mintegy 1,3 millió polgárt szolgál majd ki. Az építkezés első fázisa 280 millió euróba kerül. Ezt követően épül meg a batajnicai szennyvíztisztító telep – hangsúlyozta az államtitkár.

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, MH
Többi hír
A napokban a kivitelező elkezdte a földmunkálatokat a Petar Gorčić utcában, és onnan haladnak tovább a település más
Megkezdődtek az előkészítő munkálatok
Amint a szép idő beköszöntött, a gunarasi helyi közösség területén megkezdődtek a falurendezési munkálatok.
Feltöltötték az út menti részeket, rendezik a labdarúgópálya környékét