Ugrás a tartalomra

Tudásorientált gazdaságfejlesztés

Újabb online képzési programot kínál fel a Prosperitati Alapítvány
Tudásorientált gazdaságfejlesztés

Vállalkozz Vajdaság! elnevezéssel a Kárpát-medencében egyedülálló online vállalkozó-képzési, vállalkozásfejlesztési programot, illetve platformot indított útjára a Prosperitati Alapítvány. Juhász Bálint ügyvezető elmondása szerint részben az online gazdaképzés, részben pedig a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága támogatásával megvalósított mentorprogram során szerzett pozitív tapasztalatok folyományaként született meg a program megvalósításának az elképzelése. A képzés és a tudás átadása az anyagi támogatás mellett rendkívül fontos alapja a fejlődésnek – húzta alá Juhász Bálint, kiemelvén, hogy az új projektum megvalósításában is Magyarország kormánya, a Miniszterelnökség Nemzetpolitika Államtitkárság támogatta a Prosperitati Alapítványt. A képzési platformot, vajdasági szakemberek bevonásával, a Pro Scientia Naturae Alapítvány dolgozta ki.

Nem egy folyamat kezdődik, de nem is egy folyamat végződik, hiszen a most induló program a több évtizedes, a Kárpát-medence térsége erősítése céljából megkezdett munkának csupán egyik eredménye – hangsúlyozta a projektum bemutatásának alkalmából szervezett sajtótájékoztatón Szabadkán Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára. Mint hozzátette, ennek keretében a vajdasági magyarságnak is utat kellett mutatni, hogy miként maradhat a szülőföldjén, és hogyan kell dolgoznia annak érdekében, hogy a magyarság arányainak megfelelő szerepet kapjon a tartomány életében.

Potápi Árpád János szavai szerint nem véletlen, hogy Vajdaságból indult el számos olyan kezdeményezés, amely azóta – az elmúlt tíz év nemzetpolitikájának köszönhetően – össznemzeti szintre emelkedett.

– Nem véletlen, hogy Pásztor István tette le elsőként a magyar kormány asztalára a gazdaságfejlesztési tervet, amelynek köszönhetően a Prosperitati Alapítvány közvetítésével megkezdődött az azóta Kárpát-medencei szintre emelkedett fejlesztési program. Ennek keretében külön kiemelném az év elején lezárult mentorprogramot. Utóbbira azért volt szükség, hogy a már sikeres vajdasági magyar vállalkozók személyesen adhassanak útmutatást a kezdő vagy a fiatal vállalkozóknak, segítve őket tudásukkal és meglévő kapcsolati tőkéjükkel. Ezt a programot szintén Kárpát-medencei szintre tudtuk emelni. A legújabb közös projektumunk, a Vállalkozz, Vajdaság!, ismét a fiatalokat és a kezdő vállalkozásokat szólítja meg. A nemzetpolitika elképzelhetetlen a fiatalok és a gyermekek bevonása nélkül, hiszen a jelen és a jövő is általuk valósítható meg – fogalmazott Potápi Árpád János, arra is rámutatva, hogy a járványhelyzet és az egyéb akadályok ellenére a magyar kormány nem fejezte be programjait, hiszen azt szeretné, ha a nemzeti összetartozás éve egyben a nemzeti szolidaritás éve is lenne.

Az államtitkár a folytatásban a politikai intézményrendszernek mint az általános fejlesztés alapvető generátora erősítésének a fontosságáról beszélt. Az intézményrendszer fejlesztése az egyik legfontosabb feladat, és ezen belül talán a politikai intézményrendszer erősítésének kellene első helyen állnia, hiszen ez teremti meg a többi terület fejlesztésének a lehetőségét – emelte ki Potápi Árpád János, aki szerint az elmúlt években sikerült megszilárdítani a politikai intézményrendszert, így a vajdasági magyarságnak köszönhetően megkezdődött a szerb és a magyar nemzet közötti történelmi megbékélés folyamata, valamint a két ország, illetve a kormányaik közötti kapcsolatok erősítése. Mindebben óriási szerepe van a VMSZ-nek és Pásztor István elnöknek – mondta a folytatásban az államtitkár, majd gratulált a párt történelmi választási sikeréhez, és megállapította, hogy a párt példát mutatott a Kárpát-medencei magyarságnak.

A VAJDASÁGI MAGYARSÁG BIZONYÍTOTTA EREJÉT

Az idei év az erős magyar közösségek éve – emelte ki a folytatásban felszólaló Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, rámutatván, hogy a vajdasági magyar közösség tanúbizonyságot tett erejéről. Mint hozzátette, az igazi erőnek nem a lelkek száma, hanem a lelkek nagysága a bizonyítéka.

– A Prosperitati Alapítvány működésében a mai nap mérföldkő, hiszen a vállalkozói támogatásnak egy különleges formáját erősíti. Nem közvetlen pénzbeli támogatásról van szó, hanem az odafigyelésről és a tudástőke átadásáráról. Köszönöm a Nemzetpolitikai Államtitkárságnak, amiért 6 millió forinttal támogatta ennek a programnak a megvalósítását, de azt is, hogy szerepet vállalt a közösség építésének céljával tett erőfeszítésekben. Olyan új alapja kezd kialakulni a közösségi kapcsolatrendszer építésének, ami öt-tíz évvel ezelőtt ismeretlen volt ezen a vidéken. Most egymásra találnak a kis-, a közepes és a nagyvállalkozások, megpróbálnak partnerkapcsolatokat kialakítani, és egymásnak segíteni. Ennek a gazdaságin túlmenően számos egyéb fontos hozadéka van. A mostani fejlesztés egyik apropója az, hogy a közelmúltban zárult le a kezdő vállalkozások fejlesztését megcélzó pályázat. Soha nem látott számok az eredményei ennek a pályázatnak, 420-an jelentkeztek. Többen, mint ebben a kategóriában az előző ciklusokban összesen pályázóknak a száma. Az külön figyelemre méltó, hogy több mint tíz olyan pályázó van, aki a járvány ideje alatt tért haza és most vállalkozást tervez indítani. Ez ebben a pillanatban kis számnak tűnhet, ám hiszem, hogy erősödő folyamatról van szó. Ha akár egy embernek megteremtjük a megélhetés lehetőségét, már az siker – taglalta Pásztor István.

A VMSZ elnökének szavai szerint az eddigi tapasztalat az mutatja, hogy a Prosperitati Alapítvány támogatta kezdő vállalkozások megfelelő arányban maradtak a piacon, azaz életben, az első évet követően. Ez javarészt annak köszönhető, hogy a vállalkozók a támogatás elnyerése előtt komoly képzésen vettek részt – emelte ki Pásztor István, mondván, hogy most ezt a korábbi képzést korszerűsítik és teszik folyamatosan, illetve bárki számára elérhetővé. Pásztor István hiszi, hogy a program érdemben növeli a vajdasági magyar vállalkozói réteg felkészültségét.

BÁRKI SZÁMÁRA ELÉRHETŐ

Juhász Bálint a továbbiakban arról tájékoztatta a közvéleményt, hogy a helyi szakmai tudásra és módszertani tudásra épülő program kidolgozásában a Pro Scientia Naturae Alapítvány munkatársai összefogták a vajdasági magyar szakembereket, egyebek mellett pénzügyi tanácsadókat, jogi szakértőket, valamint az online képzés legkiemelkedőbb vajdasági szakértőit. Szituáció-vezérelt programról van szó, amely modellezi a vállalkozás elindítása, illetve a kezdeti lépések és a fejlődés során felmerülő kérdéseket és döntési helyzeteket – taglalta Juhász Bálint, hozzátéve, hogy mindehhez írásos formában és videófelvételek formájában biztosít tananyagot. Az érdeklődők az egyéni vállalkozók és a kft.-k működésébe nyerhetnek betekintést – emelte ki Juhász Bálint.

Mint kiderült, a járványhelyzetre való tekintettel a Vállalkozz, Vajdaság! a 420 kezdő vállalkozó online képzésének és vizsgáztatásának az alapját fogja képezni, hiszen jelenleg nincs lehetőség tantermi képzésre és vizsgáztatásra. A platform nyújtotta képzés elejétől végéig való elvégzése feladatuk lesz a kezdő vállalkozóknak – nyomatékosította Juhász Bálint, hozzátéve, hogy a mentorprogram a továbbiakban is személyes találkozások által zajlik. Az ügyvezető szavai szerint a vállalkozásfejlesztési platform bárki számára elérhető, nemcsak az alapítvány aktuális pályázói számára, az online regisztrálás rendkívül egyszerű és gyors.

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, P.E. (Fotó: Gergely Árpád)
Többi hír
A közelgő európai parlamenti választásokról és a Vajdaságban, illetve Szerbia egyéb térségeiben valószínűleg június 2
Nem csak a magyarok számára lehet fontos, hogy az EP-ben vajdasági képviselő is jelen legyen