Ugrás a tartalomra

Továbbra is megoldásra vár a Krivaja problémája

Továbbra is megoldásra vár a Krivaja problémája

 A vizek védelmének fontosságára hívta fel a figyelmet Fremond Árpád a köztársasági parlament ülésén. A VMSZ képviselője ismét kitért a Krivaja folyó szennyezettségére is.

Mint mondta, az újvidéki Természettudományi-matematikai Kar szakértői csoportja évek óta ellenőrzi a víz minőségét. Az eredmények pedig magas szennyezettségi szintet mutatnak. Tíz nappal ezelőtt tetemes halpusztulást is jelentettek, több mint 300 kilogramm érzékeny halfajta pusztult el. Kitért arra is, hogy korábban kérte az illetékes minisztériumot, hogy segítsen a magáncégeknek is a saját szennyvíztisztítók megépítésében.

Fremond Árpád: „A szakértők szerint az optimális megoldás az jelentené, ha minden vállalatnak saját szennyvíztisztító  berendezése lenne, amelyek kiépítése több millió euróba kerülne. Ezekhez az eszközökhöz a legegyszerűbben az európai források által juthatunk. A mi feladatunk, hogy megpróbáljunk forrásokat szerezni a hatalom minden szintjéről, a köztársasági, a tartományi, valamint az önkormányzati költségvetésből, és legalább a probléma egy részét megoldjuk.”

 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír