Ugrás a tartalomra

Templombúcsú és Dózsa-napok Bajmokon

Templombúcsú és Dózsa-napok Bajmokon

 Énekkel és felvonulással ünnepelték meg Bajmokon a templombúcsút és a Dózsa-napokat, amelyet a helyi művelődési központ szervezett. A vasárnapi szentmise a templomi betörés miatt azonban elmaradt.

A programsorozat pénteken egy kiállításmegnyitóval kezdődött, ahol a Bajmokon élő kisebbségek népviseleteit és régi, mindennapi használati tárgyakat állítottak ki. Emellett a bajmoki és a csantavéri kézimunkacsoportok legszebb munkáit is bemutatták.

Bálint Lukács Mónika, a  Dózsa György Magyar Művelődési Központ elnöke: „Hat évvel ezelőtt jött az ötlet, hogy akkor mi, mint a művelődési egyesület, csatlakozunk a templomhoz és egy kis programsorozattal hozzájárulunk a templom búcsújához.”

Dr. Pásztor Bálint, a szabadkai VKT elnöke részt vett az ünnepélyes felvonuláson, majd megtekintette a kiállítást is.

„Ez a település virágzó volt már két évszázaddal ezelőtt is, és nagyon örülök annak, hogy Magyarország Kormánya és Szabadka Város támogatásának köszönhetően a legközelebbi jövőben el fog indulni három fázisban a templomnak a felújítása itt, Bajmokon. Ez az épület az egyik legszebb épület a városban, Szabadka Város területén. Az ehhez hasonló események pedig azért jók, mert összejön a falu apraja-nagyja és a koronavírus által meghatározott időszakot követően lehetőség van arra, hogy örüljenek egymásnak az emberek.”

A bajmoki katolikus templom immár 204 éves, a helyi magyarság pedig okkal lehet büszke örökségére - hangzott el az eseményen.

 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír
A közelgő európai parlamenti választásokról és a Vajdaságban, illetve Szerbia egyéb térségeiben valószínűleg június 2
Nem csak a magyarok számára lehet fontos, hogy az EP-ben vajdasági képviselő is jelen legyen