Ugrás a tartalomra

Teljesen felújítják a Szabadkai Közkórházat

A munkálatok jövő tavaszra kezdődhetnek - nyilatkozta dr. Vickó Ferenc szerbiai egészségügyi államtitkár a Pannon RTV-nek. A beruházás értéke mintegy 20 millió euró, másfél-két év múlva fejeződhet be.

Megjelentek a kórház felújításának látványtervei. Korszerűsítik az épületet, új felszerelést, berendezéseket és eszközöket szereznek be - nyilatkozta a Pannon RTV-nek dr. Vickó Ferenc. A szerbiai egészségügyi államtitkár leszögezte, összetett folyamatról van szó, hiszen az intézményben nem szűnhet meg a munka.

Dr. Vickó Ferenc, egészségügyi államtitkár, Szerbia: „Tavaszra kezdődnek a munkálatok, ha jól vagyok informálva. Várhatóan másfél-két év, nem hiszem, hogy gyorsabban menne. Egyszerű volna, ha be lehetne zárni és teljesen felújítani, viszont csak részekben lehet, a szolgáltatásokat továbbra is fenn kell tartani.”

Leginkább a gyereksebészet szorul felújításra. Az illetékesek szerint erre hamarosan sor is kerül, ugyanis összesen egymilliárd eurót fektetnek az egészségügyi rendszerbe be az elkövetkező három évben. A folyamat már elkezdődött - mondta a Közügyek című hírháttérműsorunkban Bagi Boján, a VMSZ tartományi parlamenti képviselője.

Bagi Boján, tartományi parlamenti képviselő, VMSZ: „Várhatóan Szabadkára 20 millió eurón felül fog jutni, az én információim szerint. Valójában arról van szó, hogy az utolsó időszakban, az elmúlt hónapokban szisztematikusan felkészül az egészségügyi rendszer a felújításokra. Mit jelent ez? Ez azt jelenti, hogy a Tartományi Kormány ebben az évben 265 millió dinárt fordított arra, hogy elkészüljenek a tervdokumentációk szerte Vajdaságban. Így a Szabadkai Közkórház is 22 millió dinárt kapott erre a célra. Az önkormányzattól még négy millió dinárt.”

Felzárkóztatják az intézményt az európai modern kórházak soraiba - emelte ki Slobodan Puškar, a Szabadkai Közkórház igazgatója a Szabadkai Magyar Rádiónak adott interjújában. A tervek szerint felújítják a sterilizálót, valamint áramfejlesztőkkel is ellátják a kórházat, hogy az esetleges áramkimaradás ne okozzon fennakadást a betegellátásban.

Slobodan Puškar, igazgató, Szabadkai Közkórház: „A felújítási tervnek 2019 március elsejére el kell készülnie. Ezt követően írjuk ki a közbeszerzési pályázatot a munkálatokra és még a jövő évben szeretnénk, ha elkezdődne a felújítás. A beruházás nagyon sokrétű és mindent átfogó, ennek ellenére szeretnénk, ha másfél-két éven belül befejeződne.”

Az elképzelések alapján a felújítási munkálatok 2019 májusában vagy júniusában már elkezdődhetnek.

 

 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír