Ugrás a tartalomra

A Szerbiai Sportszövetség képviselőit fogadták ma Szabadkán

A Szerbiai Sportszövetség képviselőit fogadták ma Szabadkán

 A Szerbiai Sportszövetség képviselőit fogadta Stevan Bakić, Szabadka polgármestere és dr. Pásztor Bálint, a városi képviselő-testület elnöke.

A találkozón a szabadkai sportélet fellendítéséről és a közelmúltban történt beruházásokról is szó volt.

Szabadka egy egyeztetésnek adott otthont, amelyen a Szerbiai Sportszövetséghez tartozó 13 területi szövetség tagjai vettek részt. A városházán az országos sportszövetség képviselőit fogadták. A szabadkai birkózó Davor Štefanek, a Szerbiai Sportszövetség elnöke azt mondta, reméli, hogy magas szinten valósul majd meg az együttműködés az önkormányzattal, hogy minél jobb feltételeket teremtsenek: „Sosem vagyok elégedett. Szeretném, ha a sport még magasabb szintre kerülne, és hogy még több bajnok legyen. Szabadka a sport városa, nem tegnap óta, nem mától, hanem már ötven éve.”

Stevan Bakić, Szabadka polgármestere elmondta, hogy az elmúlt időszakban a városban a sport terén több fejlesztés is történt és ezt a munkát folytatni kívánják: „Remélem, hogy a jövőben közösen még több, a sport szempontjából jelentős projektet tudunk majd megvalósítani. A barátaink házigazdái vagyunk, akik a Szerbiai Sportszövetséghez tartozó 13 területi szövetségtől érkeztek.”

A Szerbiai Sportszövetség élén három éve van szabadkai elnök. Ebből a város mindenképp a szó legnemesebb értelmében profitálni fog - mondta dr. Pásztor Bálint, a városi képviselő-testület elnöke: „Szabadka rengeteg olimpiai bajnokot, világbajnokot, Európa bajnokot adott a világnak, úgyhogy mindenképpen fontos ez a kapcsolat a sportszövetséggel. Ezen kívül pedig úgy tudjuk, hogy módosulni fog a sporttörvény Szerbiában, melyet néhány évvel ezelőtt fogadott el a szerbiai parlament. Viszont az alkalmazás hiányosságokra derített fényt, és bízom abban, hogy hamarosan módosulni fog a törvény.”

Dr. Pásztor Bálint hozzátette, bízik abban, hogy a módosításnak köszönhetően a törvény még megfelelőbb lesz a fiatalok és a gyermekek sportolási lehetőségeinek szempontjából.

 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír
A közelgő európai parlamenti választásokról és a Vajdaságban, illetve Szerbia egyéb térségeiben valószínűleg június 2
Nem csak a magyarok számára lehet fontos, hogy az EP-ben vajdasági képviselő is jelen legyen