Szerbia uniós útjáról is beszélt Ciprus belgrádi nagykövetével Kovács Elvira

Ciprus segíteni fogja a bővítési folyamat felgyorsítását.
Szerbia és Ciprus szorosan együttműködik az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésében is - emelte ki Kovács Elvira. A szerb köztársasági parlament Európai Integrációs Bizottságának elnöke ma vendégül látta Ciprus újonnan kinevezett szerbiai nagykövetét, Andreas Fotiou-t. Az új nagykövettel Kovács a többi között ismertette az Európai Integrációs Bizottság működését, valamint a testület ellenőrző szerepét a jogszabályok uniós szabványokkal való harmonizálásában. A VMSZ-es politikus rámutatott, hogy a nyugat-balkáni európai integrációs folyamatot beárnyékolják az ukrajnai konfliktusok, Szerbia azonban teljes mértékben készen áll a 3. klaszter megnyitására, és várja az Európai Unió jelzését. Kijelentette, hogy Szerbia jó úton halad, ami a csatlakozást illeti, ezt pedig legutóbbi jelentésében az Európai Bizottság is értékelte. Kovács Elvira reményét fejezte ki, hogy az egész Nyugat-Balkán európai integrációs folyamata felgyorsul, miután Ukrajna és Moldova megkapja az EU tagjelölti státuszt. Andreas Fotiou, Ciprus újonnan kinevezett szerbiai nagykövete hangsúlyozta, hogy Ciprus szorgalmazza Szerbia és a Nyugat-Balkán csatlakozási folyamatának a felgyorsítását, amely nem eshet ki az EU fókuszából. Kiemelte, ezt az üzenetet hangosan közvetítették a Spanyol Királyságnak, amely átvette az EU Tanácsának elnöki tisztségét.