Ugrás a tartalomra

Szeptember 19-én Vajdasági Vágta

Várják a vajdasági lovasok és kishuszárok jelentkezését

Szeptember 19-én tartják meg a VIII. Vajdasági Vágtát, tudtuk meg pénteken Bunford Tivadartól, a Háló Vajdasági Fejlesztési Alapítvány vezetőjétől, az esemény főszervezőjétől, aki elmondta, hogy a szervezést igencsak megnehezítette a koronavírus-járvány és a két hónapos rendkívüli állapot. A rendkívüli állapot feloldásával és a járványügyi intézkedések enyhítésével azonban lehetővé vált a rendezvény megtartása.

– Konzultáltam a magyarországi társszervezőkkel, ők engedélyt kaptak a Nemzeti Vágta megszervezésére a Hősök terén, egy késő őszi időpontban. Így mi is megkezdhettük a szervezést. A Vajdasági Vágta megtartásának időpontját szeptember 19-ében határoztuk meg. A helyszín minden valószínűség szerint, ahogy az eddigi hét alkalommal, az idén is Zobnatica lesz. Ma körbetelefonáltam a potenciális résztvevőket, akik már több alkalommal is tiszteletüket tették a vágtán. Mindenki nagyon örül, hiszen végre valamilyen pozitív hírt kaptak az elmúlt két hónap megpróbáltatásai után. Általában tízezren látogatnak el rendezvényünkre. Nagyon remélem, hogy az idén is legalább ennyien megtisztelnek bennünket jelenlétükkel. Természetesen igyekszünk a vágta kísérőrendezvényeit is megszervezni, sajnos két hónapig bilincsben volt a kezünk. A jól összeszokott szervezőcsapat azonban most végre munkához láthat, és szerintem ismét egy fergeteges Vajdasági Vágtában lehet részünk – nyilatkozta lapunknak a verseny szervezője és hozzátette, hogy a tavalyi vágtán 16 versenyző és 4 kishuszár vett részt. Bízik benne, hogy az idén is legalább ennyien vagy még többen is megmérettetik magukat a versenypályán.

Bunford Tivadar elmondta azt is, hogy a Nemzeti Vágta időpontja egyelőre még nem ismert, de legvalószínűbb, hogy késő ősszel, október végén tartják meg. Végül pedig felhívta a figyelmet arra, hogy a vajdasági lovasok és kishuszárok az adai Illés Ferencnél, a versenyzők koordinátoránál jelentkezhetnek a 063/81-15-657-es mobiltelefonszámon.

 

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, pasz
Többi hír
A közelgő európai parlamenti választásokról és a Vajdaságban, illetve Szerbia egyéb térségeiben valószínűleg június 2
Nem csak a magyarok számára lehet fontos, hogy az EP-ben vajdasági képviselő is jelen legyen