Ugrás a tartalomra

Szent Antal-napi búcsú Bácspalánkán

Az ünnepi szentmisét követően a Vajdasági Magyar Szövetség képviselői megtekintették a Magyar Házon folyó munkálatok jelenlegi állását
Szent Antal-napi búcsú Bácspalánkán

Nagy jelentőségű az idei év a bácspalánkai magyarság számára. Többéves nélkülözés után korszerű kulturális központtal gyarapodik a település környékén élő magyarság, emellett pedig a Vecsera Sándor Magyar Művelődési Egyesület is 20 éves fennállását ünnepli.

A Szent Antal-napi búcsú minden évben kiemelt jelentőségű a bácspalánkai katolikus keresztény közösség számára, s ez az idei évben sem volt másképp. A szentmise a multikulturalizmus jegyében telt, két nyelven, több vendég, közöttük ft. Paskó Csaba bajmoki származású, kelebiai plébános celebrálásával. Az ünnepi szertartás alkalmával Branisalv Šušnica, Bácspalánka polgármestere fordult a jelenlévőkhöz, a multikulturalizmus jelentőségére hívta fel a figyelmet. Ezt követte Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, aki többek között a hit közösségmegtartó erejéről beszélt.

– A mai nap is annak a bizonyítéka, hogy igenis dolgozhat több nemzet közös erővel, egyetértésben a megmaradásért. A hitnek kiemelt jelentősége van minden közösség életében – mondta el a VMSZ elnöke.

A felújítás munkálatai első két fázisának anyagi fedezetét a bácspalánkai önkormányzat és a tartományi titkárság biztosította. A harmadik fázisban a fő támogató a Magyar Kormány Miniszterelnökségének Nemzetpolitikai Államtitkársága és a Magyar Nemzeti Tanács. A munkálatok előreláthatólag az idén nyáron befejeződnek.

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, GYN
Többi hír
A napokban a kivitelező elkezdte a földmunkálatokat a Petar Gorčić utcában, és onnan haladnak tovább a település más
Megkezdődtek az előkészítő munkálatok
Amint a szép idő beköszöntött, a gunarasi helyi közösség területén megkezdődtek a falurendezési munkálatok.
Feltöltötték az út menti részeket, rendezik a labdarúgópálya környékét