Ugrás a tartalomra
2012.11.02 - 06:00

Szabadka: a Vergődő madárnál emlékeztek

Szabadkán a Zentai úti temetőben, a Vergődő madár emlékműnél emlékeztek meg az 1944-45-ös véres eseményekről. A környékéről több száz civil polgárt hurcoltak el és végeztek ki ártatlanul, tudósít a halottak napi megemlékezésről a Pannon TV. A 44-es parcella síremlékein 852 elhunyt neve szerepel, a lista évről évre bővül. Arra vonatkozóan, hogy hány embert végeztek ki nincs pontos adat. Számuk több százra tehető. Szabadkán ártatlan gyerekek is áldozatául estek az akkori vérengzéseknek.
A megemlékezésen beszédet mondott Kern Sólya Mária, a városi képviselő-testület elnöke: „Mi akik itt most állunk, hisszük, hogy az áldozatok vétlenek, ártatlanok voltak, hogyan is lehettek bűnösek, mikor kicsiny gyerekek is voltak közöttük.”
A megemlékezésen Pásztor István a Tartományi Képviselőház elnöke is koszorúzott. A Pannon RTV-nek azt mondta: előrehaladást lát a magyar-szerb történelmi vegyes bizottság munkájában, az elmúlt egy év alatt ugyanis 13 ezer áldozatot azonosítottak. Pásztor István a szerb politikusokat hiányolta a rendezvényről. „Kísérletet tettünk az idén is, én személy szerint, hogy magas rangú pozícióban lévő szerb állami tisztségviselőket győzzünk meg arról, hogy fontos volna, hogy eljöjjenek ide, és mondat nélkül elhelyezzék a kegyelet virágait, azt gondolom, hogy soha olyan közel ehhez nem voltunk mint most az idén, ettől függetlenül nem sikerült.” A 44-es áldozatokról való emlékezésen ezúttal sem jelent meg Szabadka polgármestere.

(A képen Pásztor István és Ana Tomanova Makanova, a tartományi képviselőház alelnöke)

Szerző (Forrás)
Vajdaság Ma
Többi hír
2022.04.03 - 10:18
A Nemzeti Vágta egyedülálló lovas ünnepünk, a magyar tradíciókra épülő kulturális és történelmi esemény.
Bunford Tivadar: Május 21-én a szabadkai lóversenypályán kerül megrendezésre az első futam – Akkreditált képzés készül a lovasoknak