Ugrás a tartalomra

Szabadka: Konzultációs sorozatokat tart a városi képviselő-testület elnöke

Szabadka: Konzultációs sorozatokat tart a városi képviselő-testület elnöke

Milyen fejlesztések szükségesek az egyes helyi közösségekben, s hogyan lehetne ápolni Vermes Lajosnak, a palicsi olimpia megszervezőjének az emlékét? Konzultációsorozatba kezdett dr. Pásztor Bálint, a szabadkai városi képviselő-testület új elnöke. A Vajdasági Magyar Szövetség szabadkai vezetőivel sorra járja a helyi közösségeket, s lakossági fórumokon tájékozódik a polgárok elvárásairól, az önkormányzat munkájával kapcsolatos lakossági véleményekről.

„A kampányban elhangzott ígéreteinkkel összhangban a VMSZ szabadkai vezetésével úgy döntöttünk, hogy bemutatkozó látogatásokat szervezünk a városhoz tartozó helyi közösségekbe. Meggyőződésem, hogy a mindennapi életünket befolyásoló döntéseket a jövőben közelebb kell hoznunk választóinkhoz, tagságunkhoz, egyszóval közelebb kell hoznunk Önökhöz. A találkozók elsődleges célja, hogy a választópolgárok és az új városi tisztviselők közelebbről megismerkedjenek és élő kapcsolatot alakítsanak ki egymás irányába” – ezekkel a szavakkal jelentette be néhány napja Facebook-oldalán a rendezvénysorozatot a politikus.

Az első királyhalmi megbeszélésnek az infrastruktúra-fejlesztés, a migráció, a munkahelyteremtés és a városüzemeltetési problémák voltak a témái.

Szintén az alapvető infrastrukturális és közbiztonsági kérdéseké volt a főszerep Ludason, a városi konzultáció-sorozat második állomásán:

„Az ivóvíz-hálózattal, a gáz bevezetésével és a mobiltelefon hálózattal kapcsolatban érkezett a legtöbb kérdés, de a közmunkaprogram régi formájában történő visszaállítása, az orvosi rendelő működése, az időnként felbukkanó illegális migránscsoportok visszaszorítása és az utóbbi időben elszaporodott kóbor kutyák helyzetének mielőbbi rendezése is jogos igényként merült fel a ludasi polgárok részéről” – számolt be róla dr. Pásztor Bálint, aki azt is elmondta a helybelieknek, hogy a NIS kútfúrásaival kapcsolatban két kisebb csatát már megnyertek.

Hajdújáráson is hasonló problémákat vetetek fel a polgárok. Szóba került a járdák és aszfaltozandó utak kérdésköre, az ivóvíz-hálózat kérdése, a helyi turizmusban rejlő lehetőségek kiaknázása, a közlekedési anomáliák felszámolása, a játszóterek felújítása és a nevelés-oktatási lehetőségek kiszélesítése.

A palicsi rendezvényen az infrastruktúra-fejlesztésről, környezetvédelmi kérdésekről, közműberuházásokról volt szó.

Palics kapcsán felmerült egy más jellegű téma is. Idén ünnepeljük a palicsi előolimpiai játékok 140. évfordulóját. A játékok megszervezése Vermes Lajos nevéhez fűződik. Mint Pásztor Bálint írja, várospolitikai programjának egyik sarokköve Vermes Lajos emlékének ápolása, ezért első lépésben konzultációt kezdeményezett Vermes Mihály nyugalmazott szabadkai matematika tanárral, Vermes Lajos unokájával. Számos egyesület foglalkozik Szabadka-szerte a palicsi olimpia örökségével. A VKT elnöke hamarosan konzultációt kezdeményez velük is, hogy kikristályosodjanak a vélemények, miként kellene ápolni az ismert szabadkai sportember emlékét.

Közben természetesen a helyi közösségi találkozók is folytatódnak, legközelebb Radanovácra látogat majd Pásztor Bálint és a Vajdasági Magyar Szövetség szabadkai vezetősége.

Szerző (Forrás)
Vajdaság Ma, N. E.
Többi hír
A közelgő európai parlamenti választásokról és a Vajdaságban, illetve Szerbia egyéb térségeiben valószínűleg június 2
Nem csak a magyarok számára lehet fontos, hogy az EP-ben vajdasági képviselő is jelen legyen