Ugrás a tartalomra

Szabadka jövőjéről Belgrádban

Szabadka jövőjéről Belgrádban

 Szabadka építészeti hagyatékának jövőjéről, valamint a Szabadka-Szeged vasútvonal felújításáról is előadást tartottak Belgrádban. Az esemény a VMSZ belgrádi szervezetének szervezésében valósulhatott meg.

A fővárosiakkal Kern Imre, Szabadka alpolgármestere, Szűcs Balázs, a Szabadkai Községközi Műemlékvédelmi Intézet igazgatója és Lálity Urbán Emese, építésügyi államtitkár ismertette a Szabadkát érintő fontos projekteket.
 

Sok turistát vonz Szabadkára a város építészeti hagyatéka. A Szabadkai Községközi Műemlékvédelmi Intézetnél jelenleg folyamatban van a város központjának újragondolása, az épületek értékének felbecsülése – erről is beszélt belgrádi előadásán Szűcs Balázs, az intézet igazgatója. A cél, hogy a városmagot amennyire csak lehet megőrizzék a mostani formájában és úgy adják tovább a következő nemzedékeknek.

„Jelen pillanatban a legnagyobb munkánk az a teljes városmag újravalorizálása. Tehát meghatározni mi értékes, mi különösen értékes, kiemelten értékes, illetve melyek azok az épületek amik sajnos már olyan állapotban vannak, illetve nem is voltak túlságosan értékesek, amik helyett esetleg új épületek épülhetnek.”
 

Végéhez értek a Szabadka-Szeged vasútvonal szerbiai részén zajló munkálatok. Nem csak a vasút lett újjáépítve, fel lettek újítva a vasútállomások is Palicson, Királyhalmon és Horgoson – mondta el Belgrádban Kern Imre. Szabadka alpolgármestere elmondta, a teherforgalom hamarosan beindulhat, az utasszállítás ugyanakkor a teljes vonalon várat magára, magyar oldalon ugyanis még nem lettek befejezve az ehhez szükséges munkálatok – hangsúlyozta Kern Imre. Szerb oldalon viszont, ha minden a tervek szerint alakul, hónapokon belül utasok is használhatják majd a vasútvonalat.

Kern Imre: „A személyszállítás remélhetőleg még az ősszel megindul Szabadka és Horgos között. Mi a kanizsai önkormányzattal együtt átadtuk az igényeinket. Ez egy meglehetősen sűrűn járó vonatrendszer lenne több, 9 pár vonattal.”
 

Lálity Urbán Emese építésügyi államtitkár a fontosabb, jelenleg is futó beruházásokról beszélt. Ilyen a Fruška gorai, valamint a Belgrádot és Nagybecskereket összekötő autópályák építése. A Belgrád-Budapest vasútvonal kiépítése továbbra is kiemelt fontossággal bír, jelenleg Újvidék és Szabadka között zajlanak a munkálatok. Az államtitkár kitért arra is, hogy a kelebiai vasúti átkelő lezárása miatt fontos szerep hárul majd a Szabadka-Szeged vasútvonalra.

„Tehát a nyár folyamán lezárásra kerül, mert teljes vágányzár alatt fog folytatódni a felújítás a magyar oldalon. Itt jelenik meg a fontossága ennek az alternatív vonalnak, ami Szabadkát Szegeddel köti össze és ez lesz az egyik alternatív vonala a Magyarország és Szerbia közötti teherforgalomnak.”
 

Az államtitkár beszámolt arról is, hogy a napokban köttetett meg egy szerződés Szerbia és Románia között, amelynek értelmében hamarosan gyorsforgalmi út épül Belgrád és Temesvár között.

 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír
A napokban a kivitelező elkezdte a földmunkálatokat a Petar Gorčić utcában, és onnan haladnak tovább a település más
Megkezdődtek az előkészítő munkálatok
Amint a szép idő beköszöntött, a gunarasi helyi közösség területén megkezdődtek a falurendezési munkálatok.
Feltöltötték az út menti részeket, rendezik a labdarúgópálya környékét