Ugrás a tartalomra

Pásztor: Megérte kitartónak és állhatatosnak lenni, a rendőrség most már időnként beavatkozik

Megérte kitartónak és állhatatosnak lenni, az állami szervek és a rendőrség most már beavatkozik, ha szükséges, hogy a migránshelyzet enyhüljön Észak-Vajdaságban – mondta dr. Pásztor Bálint. 

A VMSZ képviselője a parlamentben is többször szót emelt annak érdekében, hogy az állam szavatolja a lakosok, ezzel együtt a vajdasági magyarok biztonságát, ezáltal az országos médiában is témává vált a probléma. Dr. Pásztor Bálint elmondta, a migránsok gondot okozhatnak az itt élőknek, ezért hatékonyabb határvédelem szükséges, elsősorban az ország déli határánál, megakadályozva, hogy az illegális bevándorlók ellenőrizetlenül bejussanak Szerbiába.

Dr. Pásztor Bálint, köztársasági parlamenti frakcióvezető, VMSZ: „Az, ha a rendőrség végzi a munkáját, az, ha az állami szervek védik az ország déli határát, az azt eredményezheti, hogy enyhül ez a nyomás. Mint ahogy történt néhány nappal ezelőtt is, amikor Kelebiáról a szerb rendőrség a befogadóközpontokba, elsősorban a preševói befogadóközpontba, Dél-Szerbiába szállította el a migránsokat a kelebiai határátkelőről. Úgyhogy időről időre számíthatunk enyhülésre. A Vajdasági Magyar Szövetség pedig folyamatosan azt fogja szorgalmazni, és azt fogja követelni minden állami szervtől, hogy a lakosság biztonságát szavatolják, és hogy a rendőrség végezze minden nehézség ellenére a munkáját.”

 

Többi hír
A közelgő európai parlamenti választásokról és a Vajdaságban, illetve Szerbia egyéb térségeiben valószínűleg június 2
Nem csak a magyarok számára lehet fontos, hogy az EP-ben vajdasági képviselő is jelen legyen