Ugrás a tartalomra
2013.01.15 - 14:04

Pásztor a legélesebben elítélte a vajdasági zászló elégetését

A legélesebben elítélte a vajdasági zászló felgyújtását Pásztor István, a tartományi képviselőház elnöke, s kijelentette, aki képes felgyújtani egy alkotmányos kategóriát, márpedig a vajdasági zászló az, az nem akarhat jót sem ennek a tartománynak, sem polgárainak, sem annak az országnak, amelyben él.
Pásztor úgy értékelte, hogy az illetékes hatóságoknak minden törvényes lehetőséget ki kellene használniuk az ilyen cselekedetek és elkövetőik felelősségre vonására, s ezt nem kellene elhúzni, tekintettel arra, hogy a szélsőséges Naši magára vállalta a felelősséget és közölte, hogy ők állnak a cselekmény mögött.
"Nem engedhetjük meg, hogy a gyűlölet ilyen megnyilvánulásait tolerálják, s elkövetői ne tartozzanak felelősséggel a béke és a biztonság veszélyeztetéséért Vajdaságban", hangsúlyozta Pásztor, s kiemelte, a "szerbellenes médiumok és kormányon kívüli szervezetek" listáját tartalmazó plakátok megjelenése egy olyan jel, ami veszélyre figyelmeztet, s amit nem szabad figyelmen kívül hagyni.
"Nem engedhetjük meg, hogy a tűz lángra kapjon, s utána kezdjük el keresgélni a vizet, amivel oltani fogjuk", véli Pásztor.

Szerző (Forrás)
Vajdaság Ma
Többi hír
2022.04.03 - 10:18
A Nemzeti Vágta egyedülálló lovas ünnepünk, a magyar tradíciókra épülő kulturális és történelmi esemény.
Bunford Tivadar: Május 21-én a szabadkai lóversenypályán kerül megrendezésre az első futam – Akkreditált képzés készül a lovasoknak