Ugrás a tartalomra

Pásztor István: Vajdaság gazdasága a járvány ellenére is jól teljesít

Pásztor István: Vajdaság gazdasága a járvány ellenére is jól teljesít

 A világjárvány kihívásai mellett is jól teljesített Vajdaság gazdasága 2020-ban - jelentette ki Pásztor István. A Tartományi Képviselőház elnöke a Vajdasági Gazdasági Kamara elnökével találkozott.
Vajdaság külkereskedelmi forgalma tavaly egy százalékot csökkent az előző évhez viszonyítva. A koronavírus világjárvány a turizmusban is jelentős visszaesést okozott, de más ágazatokat nem érintett ilyen súlyosan - mondta el Boško Vučurević, a Vajdasági Gazdasági Kamara elnöke.

„A foglalkoztatottság minden statisztika szerint 2,2 százalékkal nőtt az előző időszakhoz képest. Ez azt jelenti, hogy a termelési kapacitás mellett megmaradtak a munkahelyek is. Ami pedig a legfontosabb, hogy a fizetések, illetve a személyes bevétel Vajdaságban tíz százalékkal nőtt. Az átlagfizetés Vajdaság Autonóm Tartományban 58-59 ezer dinár körül van.”

Az átlagfizetés a dél-bácskai körzetben, ezen belül Újvidéken a legmagasabb, Dél-Bánátban pedig a legalacsonyabb- hangzott el.
A vajdasági gazdaság jól teljesített - hangsúlyozta Pásztor István, a Tartományi Képviselőház elnöke.

„Az ipari termelés szintje nálunk, vajdasági szinten nem esett vissza, hanem 3 százalékkal növekedett. A mezőgazdaság teljesítménye az majdnem 4,5 százalékos pluszt mutat. Ez egy nagyon jó mezőgazdasági év volt, és nem csak a Jóistennek köszönve, hanem a mezőgazdaságban tevékenykedők munkájának is köszönve. Illetve az, ami nagyon pozitív, hogy a feldolgozóiparnak a teljesítménye is nagyon jó, mintegy 3,3 százalékkal nagyobb, mint a 2019-es évben.”
A legjelentősebb mezőgazdasági kiviteli cikk a kukorica volt, amely értéke rekordmagasságú volt, 15 százalékkal magasabb mint az előző időszakban.

 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír