Ugrás a tartalomra

Pásztor István: fennakadások vannak a csomagosztásban Szabadkán

Akadozik az elosztása és nem megfelelő a tartalma a kisnyugdíjasoknak szánt élelmiszercsomagoknak Szabadkán - hívta fel a figyelmet Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke.

A szerb kormány ajánlása szerint a koronavírus okozta rendkívüli helyzetben az önkormányzatok szervezik meg csomagok osztását azoknak a nyugdíjasoknak, akiknek járandósága nem haladja meg a 30 ezer dinárt.

A csomagok értékére 2500 dinárt irányzott elő a kormányzati ajánlás, azért, hogy ne legyenek különbségek önkormányzatok között, ne legyenek első és másodrangú nyugdíjasok. A VMSZ által vezetett önkormányzatokban, vagyis Magyarkanizsán, Zentán és Topolyán rövid idő alatt, hatékonyan ki tudták osztani a kisnyugdíjasoknak járó csomagokat - mondta a Szabadkai Magyar Rádió Napindító című műsorában a párt elnöke.

Ezzel szemben Szabadkán komoly fennakadás volt és van is ezzel kapcsolatban - tette hozzá Pásztor, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke: „Valamennyi kiválasztás megtörtént a szabadkai költségvetésből, illetve a szabadkai önkormányzati vezetés, a polgármester és mások megkérték a vállalkozókat, hogy segítsenek, adományozzanak és ebből próbálják összerakni a csomagokat. Nagyon lassan halad, és valóban igaza van, azok a csomagok, amik eljuttatásra kerülnek a rászorulóknak, amiknek a kritériumát valóban kormányrendelet határozta meg, az messze elüt, messze eltér attól, ami az ajánlásban benne van. Ezt mi nem tudjuk elfogadni, és ezért továbbra is sarkalljuk a szabadkai önkormányzatot, hogy teremtse meg a feltételeit annak, hogy a szabadkai rászorulók ne legyenek, lehessenek abban a helyzetben, mintha másodlagos polgárai volnának ennek az országnak.”

 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír