Ugrás a tartalomra
2014.03.27 - 08:44

Pásztor: az SNS-nek politikai szövetségesekre van szüksége

A Szerb Haladó Pártnak (SNS) matematikailag nincs szüksége senkire, hiszen 158 mandátumot szerzett a 250 fős szerb parlamentben, politikailag azonban nem nélkülözhet szövetségeseket - nyilatkozta Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke szerdán a szabadkai Pannon RTV híradójának.

A legnagyobb vajdasági magyar párt vezetője a szerbiai előre hozott parlamenti választásokat követő találgatásokkal kapcsolatban kifejtette, hogy az SNS még egyetlen párttal sem kezdte meg a koalíciós tárgyalásokat, a VMSZ viszont már kialakította azt az alapot, amelyről beszélni lehetne. Ez azokat az elemeket tartalmazza, amelyeket a párt már a választási programjában megfogalmazott.

Megismételte: a VMSZ államtitkári helyekre számít az új kormányban. Elmondta, pontosították azokat az államtitkári helyeket, amelyekre számítanának, amennyiben valóban koalícióra lépnének az Aleksandar Vučić vezetette Szerb Haladó Párttal. "Ez elsősorban az infrastruktúrára, az egészségügy kérdésére, a szociális ügyekre, és a gazdaságra, valamint a mezőgazdaságra vonatkozik. Ezek azok a területek, amelyeken jó volna, ha a jövőbeni kormányban a vajdasági magyar közösségnek, a Vajdasági Magyar Szövetségnek lenne államtitkára, hogy részt tudjunk venni ezekben a folyamatokban, illetve hogy a saját magunk számára fontos dolgokat előbbre tudjuk vinni" - magyarázta.

Vučić a szerbiai sajtó beszámolója szerint éppen az új kormány programján dolgozik, és ez képezi majd az esetleges koalíciós partnerekkel folytatott tárgyalások alapját. A leendő kormányfő korábban azt is elmondta, hogy az új kabinetben nem a párthovatartozás, hanem a szakmai hozzáértés számít majd.

A VMSZ hat mandátumot szerzett a március 16-i választásokon, így eggyel több képviselőjük ülhet a parlamentben, mint a két évvel ezelőtt választásokat követően, emlékeztet az MTI.

A politikai elemzők szerint az SNS várhatóan Pásztor István pártjával, és Boris Tadić korábbi államfő Új Demokrata Pártjával (NDS) lép majd koalícióra, a tervezett alkotmánymódosítás, illetve számos fontos törvény meghozatalához ugyanis kétharmados többségre lesz szükségük. A várakozások szerint az új összetételű parlament április 17-én ül össze, a kormány pedig már április 24-én megalakul.

Szerző (Forrás)
Vajdaság Ma
Többi hír
2022.04.03 - 10:18
A Nemzeti Vágta egyedülálló lovas ünnepünk, a magyar tradíciókra épülő kulturális és történelmi esemény.
Bunford Tivadar: Május 21-én a szabadkai lóversenypályán kerül megrendezésre az első futam – Akkreditált képzés készül a lovasoknak