Ugrás a tartalomra

„Összefogással messzire juthatunk”

„Összefogással messzire juthatunk”

 Összefogásra és nem széthúzásra van szükség a Tartományi Parlamentben - áll Pásztor István Facebook-bejegyzésében.

Csütörtökön kétszer is ülésezik a Tartományi Képviselőház, ezért ma délelőttre összehívtam az Elnöki Kollégium alakuló ülését - írta a Tartományi Képviselőház elnöke. Az Elnöki Kollégium 12 fős testületét a parlament elnöke, alelnökei, frakcióvezetői, főtitkára és helyettese alkotják. Legfontosabb feladata a képviselőházi ülések előkészítése. Pásztor szerint a változó világ körülményei ahogyan a lakosságot, úgy a demokratikusan választott vezetőket is új kihívások elé állítják. Személyes meggyőződésem, hogy a Tartományi Képviselőházban is csak összefogással, a politikai különbségeken felülemelkedve lehetünk sikeresek - áll Pásztor István bejegyzésében. A folytatásban azt írja: nem politikai csatározásokra, hanem szoros együttműködésre, erőink összpontosítására lesz szükség az előttünk álló időszakban. A Tartományi Képviselőház elnökeként ennek a munkának az irányításában szeretnék sikeres lenni. Összefogással messzire juthatunk, sőt csak összefogva lehetünk igazán sikeresek - írja Pásztor István Facebook-oldalán.

 

Többi hír
A közelgő európai parlamenti választásokról és a Vajdaságban, illetve Szerbia egyéb térségeiben valószínűleg június 2
Nem csak a magyarok számára lehet fontos, hogy az EP-ben vajdasági képviselő is jelen legyen