Ugrás a tartalomra
2012.04.23 - 00:00

Örökérvényű európai értékek

Negyedszer tartottak néptánc-találkozót Törökkanizsán

A törökkanizsai Tiszagyöngye Művelődési Egyesület 2009 áprilisában rendezte meg első alkalommal az Észak-Bánáti Néptánc-találkozót, a Bánság rendkívül gazdag néphagyományait felvonultató fesztivált. A szombaton megtartott negyedik néptánc-találkozón húsz csoport lépett színpadra, a helybeli műkedvelők mellett érkeztek vendégek Magyarországról, Szlovákiából és Romániából. A színes forgatagot elsőnek Újhelyi Nándor a törökkanizsai községi képviselő-testület elnöke üdvözölte, kihangsúlyozta, hogy a Nemzeti Tanács kiemelt kistérségi rendezvénye Észak-Bánát egyik legjelentősebb eseményévé nőtte ki magát. A fesztivál alaptémája a nemzetek közötti párbeszéd a hagyományápolás és a kultúra nyelvén.

A rendezvény fő védnöke idén is Egeresi Sándor a tartományi képviselőház elnöke volt, aki a fellépőkhöz és a nagyszámú érdeklődő közönséghez szólva kiemelte, hogy: - A fesztivál a legjobb módon mutatja be Vajdaságot, annak nemzeti, kulturális és vallási sokszínűségét, toleráns viszonyait. Vajdaság minden polgára, nemzeti vagy vallási hovatartozástól függetlenül, jól tudja, hogy mit jelent együtt élni a sokszínűségben; ez a több évszázados hagyomány feljogosítja őket arra, hogy őrizzék és ápolják ezeket az örökérvényű európai értékeket.

A néptánc-találkozón elsőnek a Tiszagyöngye Művelődési Egyesület Tiszavirág csoportja lépett színpadra. A helybeli magyar és szerb néptáncosok mellett érkezetek fellépők Csókáról, Bogarasról, Zentáról (Kali Jakh), Oroszlámosról, Szerb Keresztúról, Nagykikindáról, Tornyosról, Tordáról, Szanádról, a szlovákiai Nagyidáról, a romániai Gottlobról, a magyarországi Deszkről és Kiskunfélegyházáról.

A műsor kezdetét megelőzően Kern Imre, a Tartományi Nagyberuházási Alap igazgatóhelyettese átadta Kovács Magdalénának, a Tiszagyöngye Művelődési Egyesület elnökének azt a régen várt dokumentumot, amellyel megkezdődhet az egyesület néhány éve vásárolt székházának a felújítása. A rendezvényt megtisztelte részvételével Kovács Elvira köztársasági képviselő, Jerasz Anikó az MNT törökanizsai képviselője, Dobai János tartományi mezőgazdasági titkárhelyettes, valamint Dragan Babić polgármester.

Magyar Szó

Többi hír
2022.04.03 - 10:18
A Nemzeti Vágta egyedülálló lovas ünnepünk, a magyar tradíciókra épülő kulturális és történelmi esemény.
Bunford Tivadar: Május 21-én a szabadkai lóversenypályán kerül megrendezésre az első futam – Akkreditált képzés készül a lovasoknak